Magyarítások, Portolások

Magyarítások, Portolások

Üdvözlet Konzolosok!

Ezúttal nem a heti munkával kezdeném, hanem szeretnék köszönetet mondani jó pár embernek, akik segítenek, segítettek nekünk elég sok magyarításban, portolásban. Vasárnapig lezárjuk végre a Mass Effect DLC magyarítását, mert Dannyke mellett nitron is besegített a fordításban. Portolás terén pedig Kevin tett nem kis munkát a Kane and Lynch első részébe. Elvileg ezen a héten ezt is akartuk kiadni, de két dolog miatt csúszik egy hetet:
– sokkal több fájl és szöveg van benne mint a második rész esetében
– ezúttal makacsul ragaszkodom hozzá, hogy Xbox360 és Ps3 platformokra is egyszerre legyen kiadva, azaz párhuzamosan készítjük mindkettőt. A Mass Effecthez hasonlóan vasárnapig ezt is megcsináljuk.
Ráadásul a napokban gyurmi megkeresett és nekiállt a Lollipop Chainsaw magyarításának. Emberes munka egyedül, de az a fő, hogy elkezdte. Szóval, ha valaki kedvet érez magyarításhoz (főleg olyan játékkal kapcsolatban, amit ismer és szeret) akkor nyugodtan jelentkezzen nálunk priviben, mailben és ha technikailag megoldható, akkor már küldjük is neki a fordítandó fájlokat. Ezzel nem csak a konzolos közösségnek segít, de busás retró pontot is gyűjt, mert a magyarításoknál két kézzel szórjuk a jutalom pontokat a segítségért cserébe. Bayonetta, valaki?

Mondjuk ha figyelembe veszem, hogy két kisebb munka után szoktunk egy nagyot kiadni, akkor még jól is jön ki így, hogy most egy “kisebb” cím érkezik. És azért ne felejtsük el, hogy vannak olyanok, akik jobban várják a “sorozatos” vagy kis munkákat mint a nagy AAA címeket. A heti adagunk így a:

GAME OF THRONES 4. része, Xbox360 és Ps3 platformokra.

Még ezen kívül két rész maradt a sorozatból, de már a hajrá izgalmait élhetik át azok, akik még nem játszottak vele. Halkan megjegyzem, hogy akinek mindkét konzolja van, az inkább preferálja a PS3-as verziót, mert az simábban fut. Természetesen a contpatch offolása Xbox360-on megoldja a szaggatást, de anélkül nekem a negyedik rész előtti visszaemlékezés 10 mp-eket akadozott. Játék közben már nem ilyen vészes a helyzet.

Videó a játékból:

[mycred_video id=”Ko9YHPTjymM”]

Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Telltale játékok fordítását végző TaleHunters csapat valami elképesztő iramban dolgozik. Ti/mi csak azt érzékelitek, érzékeljük, hogy két hetente dobják ki a fordításokat, pedig egy részben is óriási szövegmennyiség van és nagy munka. Szóval le a kalappal előttük.

Az Xbox360 tulajoknak hozzá csaptuk a Skyrim játék 60 FPS hackjét, illetve a textúra módosításokat. Viszont itt jelezném, hogy a RetroConsoleGames nem nyújt támogatást, segítséget, supportot ezzel kapcsolatban, mert nem a mi munkánk. Azaz, ha valakinek időnként kifagyna a hack-el, vagy egyéb problémák adódnak, akkor sem tudunk segíteni.

Még két 60 fps hack maradt a fiókunkban. Kiszórjuk ezeket is a kisebb munkák mellé. Ezen kívül megemlítenék még két apró dolgot. Mostantól minden munkánk esetében csak egy retró címlet lesz elérhető. A Mickey Mouse volt az utolsó, amelynél még kettő volt. Ennek az okait már fejtegettem az előző hírekben, de újra elmondom: nagyon sokan visszaélnek azzal, hogy 4-5 alaptagunk mindig, mindkét címletet belepakolja a közösbe és ez így erősen élősködés velük szemben. Szóval pl a hamarosan érkező Mass Effect első részének a portolását (ami, alaphangon kb 60 ezer közös pont lesz) minimum 20 embernek kell majd kiváltania, hogy elérhető legyen.
Esetleg olyat tervezek könnyítésnek, hogy ha kigyűlt egy munkánk, amelynél pl csak 3 ezres címlet van, akkor ilyen esetekben a 2 ezreset is beszúrom, de szigorúan csak akkor, ha már a közös pont kigyűlt.

A Retró Duma kezd éledezni, beindulni, így egyenlőre nem kaszáljuk el, azaz érkezik a következő. 30-40 hozzászóló a cél, azaz remélem a fejlődés töretlen lesz.

Jövő héten már AAA címet adunk ki. Hogy ez a Kane and Lynch első része lesz vagy a Mass Effect 1 azt majd eldönti a sors. Ígérni nem merek, mert több ember munkájától is függ.

Jó játékot és kellemes hétvégét kíván mindenkinek a:

banner

18
Szólj Hozzá!

Please Login to comment
13 Hozzászólások
5 Válaszok
0 Követők
 
Népszerű hozzászólás
Népszerű cikk
15 Hozzászólók
szimszonosKarpfenpalyagabiTONCsubi1980 Utolsó hozzászólók
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Predátor
Tag
Predátor

Köszönöm a munkátokat,mindenki nevében.A SKYRIMRE nagyon kíváncsi vagyok,hogy mennyit dob rajta grafikailag.

Robert82
Tag
Robert82

Dettó. Köszönet mindenért. A Skyrim Nextgen Hack meg különösen várós volt.

Leckie
Tag
Leckie

Köszi szépen csak így tovább

Viktor
Tag
Viktor

Ha összejön remélem végre már a Mass Effect érkezik!Már hónapok óta nem “vettem” semmit ,hogy spóroljak az effectekre!Már úgy költeném a pontjaimat!

E61
Vendég
E61

Nem szeretem a Mass Effectet, de így, magyarítva biztosan neki fogok állni, mert gyanítom jobban le fog kötni.

ellp
Tag
ellp

Szép lassan összeáll a történet,és akik hasonlóan hozzám,megvárják a teljes játék elkészültét,most hozzám hasonlóan biztos örülnek a heti munkának.
Köszönet érte,és természetesen a TaleHunters is megérdemeli, hogy megemlítsük őket,mert bizony nem kis teljesítmény produkálnak.

hpeti2
Tag
hpeti2

Nagyon örülök az e heti munkának. Köszönöm nektek.

sipi68
Tag
sipi68

Köszönöm a munkátokat,csak így tovább!

Rolee82
Tag

Ton: Azt azért megkérdezném, hogy ennél a hack-nél is várható, hogy feltöltöd azt a játékverziót amivel nálad működik?

xarina
Tag
xarina

Köszönöm a munkátokat,csak így tovább!

Csubi1980
Tag

Köszönjük az újabb munkátokat. Akkor lassan a Mass Effect is lassan révbe ér, szerintem lazán meglesz a 20 ember már az első nap, e miatt nem aggódok 🙂