Yakuza történelem 1. (PS3)

Yakuza 1 (Kiwami) Folytatva az előző cikkem, amiben a Yakuza sorozat 0. (KATT IDE), előzmény sorozatával kezdtünk ezúttal a következő részt a Yakuza 1-et (ami egyben a Yakuza 0. folytatása) mutatom be. A játék ugyan megjelent PS3-ra, de még csak japán nyelven érhető el. Ellenben kifog jönni PC-re is és ez magával hozza a PS3-as angolosítást. Eredetileg a folytatás Ps2-re jött ki, de később egy fel...[Tovább olvasom]

Yakuza történelem 0. (PS3)

Sziasztok! Egy sorozat kezdetéhez érkeztünk, amely sorozat keretein belül szeretnék végigmenni és bemutatni nektek egy nagyszerű játék sorozatot, amely nálam az örök kedvenc. A játékbemutatók végén pedig egy történet összegzést írok, mert ahogy hallom nagyon sok embert a végtelen mennyiségű szöveg és társalgás tart vissza a játéktól. A fentebb említett játéksorozat egyébként a Yakuza. A fő esemény...[Tovább olvasom]

Nayuta No Kiseki (PSP)

Egy kizárólag japán nyelven íródott kis akció rpgről fogok írni nektek. Hál istennek megjelent hozzá egy angolosítás, 99%-ban angol a nyelv, pár boss és helyszín neve maradt csak japán kriszkraszos írással. A játék végigvitele kb. 25 órát vett igénybe, de maradt benne tartalom még bőven. Egy kis szigeten kezdődik el a sztori, ahol az utóbbi időben furcsa dolgok pottyannak a tengerbe. Egy nap egy h...[Tovább olvasom]

Folklore (Ps3)

Egy kisebb betegségnek köszönhetően, március elején elég sok időm volt játszani. Így került sor egy érdekes, régi Ps3 exkluzív játékra, a Folklore-ra. A végigjátszása kb. 18 órát vett igénybe. [mycred_video id=”LKliBth6qdE”] campo 0330 A stílusát nehéz meghatározni, talán az akció-kalandjáték a legmegfelelőbb besorolása. Egy nyomozós játékkal van dolgunk, a történetnek két főhőse van, ...[Tovább olvasom]

Odin Sphere (PS2, PS3)

Februárban egy olyan játékot vettem elő, amivel az volt a célom, hogy gyorsan kipörgessem, és le tudjam vezetni a napi feszültséget. Mivel nem kedvelem az FPS játékokat általában ilyenkor hack and slash, illetve beat ’em up játékokat szoktam tolni. Így eset a választásom, az Odin Sphere játékra, mivel videók és képek alapján adta magát ez a stílus. Pár óra játék után azonban döbbenten nyugtáztam a...[Tovább olvasom]

God of War III (Ps3)

Újabb játékot sikerült kipörgetnem, mégpedig a God Of War III-at. Ez a sorozat utolsó előtti darabja Ps3 konzolra. Megmondom az őszintét, nekem ez a rész tetszett idáig a legjobban, igaz, hogy kevesebb fegyver van benne, de annyira jól meg van komponálva a játék, hogy csoda. Maga a nyitójelenet is olyan epikus, hogy az ember csak keresgeti az állkapcsát a látvány alapján. Ugyanis épp Gaia hátán ka...[Tovább olvasom]

Persona 5 (PS3)

Sziasztok! Több mint fél éve nem jelentkeztem semmilyen beszámolóval, ennek az oka, hogy áttértem az erő sötét oldalára és felhagytam a konzolozással. Ugyanis ráfüggtem egy crossplatform MMORPG-re (Crusaders of the Light). Valóban függőség alakult ki nálam, és már ezt a családom is szóvá tette, szóval gyorsan megoldottam a helyzetet azzal, hogy egy német srácnak eladtam az accountomat. Januárban í...[Tovább olvasom]

TEKKEN 2 (PlayStation)

Sziasztok retró fanok!   Üdvözlöm azokat, akik már akkor is itt voltak, mikor először írtam a Retro Console Games hasábjain, és azokat is akik, azóta jöttek, hogy én elhagytam a fedélzetet. Ton és köztem harmonikus volt a kapcsolat, szerettem is ide írni, meg gyakorlatilag neki (is) köszönhetem, hogy kipróbálhattam magam ezen a téren, úgyhogy távozásomnak más oka volt, amit nem firtatnék, de ...[Tovább olvasom]

Persona 4 (Ps2)

Következő játékom a Persona 4 volt, amely 70+ órámat emésztett fel, ezzel az egész áprilisom a personák hajkurászásával telt. Érdekes játék, mert egy életszimulátor és egy JRPG keveréke. A Persona 4 Ps2-es játék, Ps Vitára is megjelent, de ez már egy bővített változat, melynek a címe Persona 4 Golden. Történet elején egy kis városkába érkezünk meg Japánba, ahol egy évet fogunk tölteni rendőr bácsi...[Tovább olvasom]

Jeanne D’Arc (PS2,PSP)

Még anno IPaden Psp emulátor segítségével kezdtem el játszani a Jeanne d’Arc című játékkal. Most már CFW-s Ps3 tulajként ezt 50″ tv-n is gyönyörű grafikában élvezhetem. Stílusát tekintve stratégiai rpg, gyakorlatilag valós történelmi eseményeket helyez, jól emészthető gamer környezetbe. Mi is az a startégiai rpg? Adva van egy térkép, ezen vannak a te csapatod emberei, illetve a legyőze...[Tovább olvasom]

Uncharted 2: Among Thieves (PS3)

El kell ismernem, hogy míg az első szimplán egy jó kis játék volt, addig ez a része, egyenesen fenomenális lett, szinte minden szempontból. Minden téren fejlődött a játék és ez így összességében egy jó NAGY lépést jelent. A sztori itt már jóval kidolgozottabb lett, mint a Drake’s Fortune-ban. Kezdetben az ide-oda ugrálás az időben és a gyakrabban való társal/társakkal (főként csajokkal) való kalan...[Tovább olvasom]

Shadow of the Colossus (Ps2)

Következő tesztem áldozati alanya a Shadow of the Colossus című Ps2-es játék, amit közel 12 óra alatt pörgetem ki . Nekem nem volt szerencsém anno ehhez a játékhoz, sok jót hallottam róla. Nektek köszönhetően végre sikerült magyarul végigvinnem. Történet: a sztoriban egy fiatal fiút fogunk irányítani, aki egy eldugott rejtélyes helyre érkezik egy lánnyal, aki meghalt. Egy szentélybe helyezi, ahol ...[Tovább olvasom]

  • 1
  • 2
  • 4