Home // Blog // RCG SNES Kollekció

Sziasztok Retrósok!

Nagyon sokan közületek nem találkoztak gyermekkorukban a Super Nintendo konzollal, ellenben vagyunk páran, akiknek maga a csodát jelentette a 90-es évek elején ez a masina és az általa képviselt játékélmény, valamint a konzolra kiadott játékok mennyisége és minősége. Summa summárum: lehet szeretni vagy nem szeretni a Nintendo-t, de a Super Nintendo (Super Famicom) minden idők egyik legjobb konzolja. Pont. Egyébként ha most próbál ki valaki egy SNES játékot, akkor még mindig nagy esély van rá, hogy elkapja a konzolos életérzés és rászokik. Nekem vagy 40-50 SNES játék van a bakancslistámon.

maxresdefault

Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy:

Melyik minden idők legjobb konzolja a játékokat illetően? Nálam a Playstation 1 van az első helyen, aztán a SNES a második és a Playstation 2 a harmadikként zárja a listát. Ha viszont csak egy konzolt vihetnék magammal egy szigetre, akkor a Playstation 3 lenne az, mert a fenti konzolokat emulálni tudja :) De csak ezért.

Szóval a SNES. Most nem kezdenék bele a konzol történetébe vagy a gyermekkori élményeim ecsetelésébe. Ez nem az a cikk.  Aki ismer az tudja rólam, hogy brutális méretű retró játék gyűjteményem van. Szeretnék elindítani egy cikk sorozatot, amely során megosztom ezeket a játék kollekciókat és különösen az angolosításokra helyezem a hangsúlyt. Azzal gondolom senkinek nem árulok el újdonságot, hogy pl. SNES-en a legjobb játékok 35%-a SOHA nem került nyugatra, így nem is találkoztunk velük. Ez az arány Playstation 1-en olyan 25% lehet, Playstation 2-őn pedig 20% körül, végül Playstation3-on olyan 10%. Szerencsére a mai napig rengeteg csapat dolgozik azon, hogy ezen zseniális játékokat elhozza nekünk angol nyelven. Ha ilyen fordítás érkezik, azt mindig bemutattam a hírekben, de ez így marad a jövőben is.

11111

Az is tény, hogy a legtöbb angolosítás SNES-re készült és készül a mai napig. Most is nagyjából 20-25 cím van készülőben. Remek játékok. És még azt sem lehet mondani, hogy a legtöbb csapat azért fordít SNES-re, mert alig van szöveg a játékokban. A SNES ugye a JRPG-k királya (nem, nem a PS1, hanem a SNES) és ezen játékokban irdatlan mennyiségű szöveg van. Abba most ne menjünk bele, hogy a JRPG stílus mennyire népszerű manapság. (külföldön amúgy NAGYON, de kis hazánkban már kezd haldokolni)

SUMMA SUMMÁRUM, a kollekcióm elérhető innen: KATT IDE

Tartalmazza az ÖSSZES angol nyelven kiadott SNES játékot, valamint az ÖSSZES japán játékhoz készített angolosítást is, immár beültetett formában. (190+ db)
A lista nagyon friss, mert én minden hétvégén frissítem a kollekcióm az összes platformra nézve. Mostantól minden SNES, PS1, PSP, PS2, PS3, Xbox360 angolosításról beszámolok a hírekben, így frissen tudjátok tartani ezt a kollekciót.

large

Végezetül engedjétek meg, hogy bemutassak két SNES Top listát.  Az első objektív lista, a második pedig az első listán nem szereplő személyes kedvenceim tartalmazza. A SNES az a konzol ahol egy TOP100-as listát is röhögve össze tudnék állítani.

TOP10 legjobb SNES játék:

1. Final Fantasy 6

FF6-Snes

2. Super Mario World

mario

3. Chrono Trigger

chrono-trigger-ipad-Copy

4. Super Street Fighter 2

superstreet2

5. Legend of Zelda

34385-Legend_of_Zelda,_The_-_A_Link_to_the_Past_(USA)-10

6. Donkey Kong Country 3

donkey3

7. Super Mario RPG

mariorpgh

8. Mortal Kombat 2

Mortal_Kombat_II_Unlimited

9. Super Mario Kart

mario_kart_snes_classic_01

10. Star Fox

starfoxSNES

TON kedvenc TOP10 (a fenti listán nem szereplő) SNES játéka:

1. Tales of Phantasia

2878382-talesphantasia001

2. Breath of Fire 2

breathfire2

3. Dragon Quest 6

dragonquest6

4. Secret of Mana 3

mana3

5. NBA Jam

27148-nba-jam-snes-screenshot-he-s-on-fire

6. Final Fight 3

finalfight3

7. Rock and Roll Racing

rockroll

8. Star Ocean

starocean

9. True Lies

truelies

10. Super Star Wars

starwars

A SNES játékok többsége szabadon kipróbálható és játszható online a következő linken: KATT IDE

Ellenben, mindenképpen ajánlott a kollekcióm letöltése két ok miatt: egyrészt rengeteg játék nem elérhető a neten, másrészt pedig az Xbox360-on vagy PS3-on elérhető emulációk és grafikai filterek segítségével SOKKAL nagyobb élményben lesz részünk, mint ha online játszanánk PC-n vagy eredeti SNES-en. (blööö PC-n játszani egy igazi, konzolos SNES játékot az totál undorító, életidegen dolog)

Következő része a cikksorozatomnak vélhetően a Sega Megadrive (Genesis) kollekció lesz.

Addig is dolgozom a Resident Evil Zero magyarításunk befejezésén. Nincs már sok hátra, de még egy kis türelmeteket kérem, mert tényleg szeretnénk maximális minőségű munkát kiadni. Párhuzamosan lektorálom, szerkesztem a két konzolra és most a 162 fájlból 123 van kész. És mivel eddig minden hétvégén 20 fájlt toltam le, így gyorsan ki lehet számolni, hogy két hét és kiadható lesz :) Nagyon érik egy újabb cikk a ManaGunz, ScummVM, PSP emuláció és config fájlok, Retroarch négyesről, valamint egy fordítós hír, mert 3-4 angolosítás is elkészült az utóbbi hetekben.

Mindenkinek jó játékot kíván a:

banner

18Hozzászólás ." RCG SNES Kollekció "

Szólj Hozzá!

18 Hozzászólás itt: "RCG SNES Kollekció"


Profile photo of kertesz tamas
Retró Tag
4 hónapja 11 napja .

Volt anno Super Nintendo konzolom és az említett top 10 majd mindegyikét játszottam.
Kösz a cikket!

Profile photo of Csubi1980
Retró Tag
4 hónapja 11 napja .

Köszi TON! Ennek nagyon örülök, átmazsolázom, hogy melyik nincs meg. A Jrpg, amiket a toplistádba írtál már mind kipörgettem a Star Ocean kivételével, az FFVI szerintem is a legjobb, meghaladta a korát, mindent kisajtolt a kis snes masina tudásából. Kefka meg akkora arc, hogy csuda, Sephiroth után ő a második kedvenc főgonoszom.

Profile photo of Csubi1980
Retró Tag
4 hónapja 11 napja .

Én folyamatosan tolom a snest, de csak a telómon. Nekem nem adja 50″-os tv-n PS3-on keresztül. Kérdésem az lenne van ez a zseniális játék : https://cdromance.com/snes-rom/far-east-of-eden-zero-english-patched-snes-rom/
valaki esetleg tudta ezt bármilyen androidos emuval futtatni? Nekem mindegyiket megfingatta!

Profile photo of Rolee82
Retró Tag
4 hónapja 11 napja .

Nekem a retro játékok közül a Super Nintendós korszak jött be a leginkább. A PS1-hez sajnos nem volt sok szerencsém viszont a PS2 játékokat már nem egészen tartom retrónak(de ki hogy gondolja).
Az Xbox360-as SNES emulátorhoz annyit, hogy olykor találkozni olyan gondokkal, hogy bizonyos Romok gyorsabban futnak és/vagy akár ki is fagynak. Íme egy kis segítség, hogy ez már ne következzen be többször:
ha azt szeretnénk vagy netán fontos számunkra, hogy a játék lehetőleg eredeti sebességgel fusson és ne pedig Turbó üzemmódban, akkor arra ügyeljünk, hogy USA(U) vagy Japán(J) verziójú Romot használjunk. A többinél a tapasztalataim szerint az emulátor szeret sietni.
A kifagyás, illetve a Box újraindulás elkerülése ellen, pedig az a megoldás, hogy a Romok címeit minél rövidebbre vagy legalább is ne túl hosszúra írjuk/hagyjuk meg. Had írjak erre egy példát:
A méltán híres ” Street Fighter II. – The World warrior (U).smc „ játék időnként nagyon szeretett kifagyni, mire rájöttem, hogy valamiért az emulátor túl hosszúnak találja a címet és ezért csinálja. Azóta csak simán Street Fighter II.smc-ként szerepel és semmi baj nincs vele.

Profile photo of katobal
Retró Tag
4 hónapja 11 napja .

Szerintem a legjobb játékok voltak.Sok játékot ki is játszottam :)

Profile photo of fapapucs
Retró Tag
4 hónapja 10 napja .

Ez a konzol nekem is is kimaradt. Most pótolhatom, köszi.

Profile photo of Roland Crisan
Retró Tag
4 hónapja 10 napja .

Sosem volt igazi SNES-m, csak a sima famiklónokra futotta szüleimnek így bocs ha totál hülyeséget kérdezek, de SNES-ben lehetett már menteni?

Profile photo of Jedi
Retró Tag
4 hónapja 10 napja .

Még mái napig se vagyok teljesen tisztában a nintendos dologgal. Haverom azt mondta, hogy a Sega az a Nintendo hamisítványa volt. Azt mondta, hogy az eredeti a szürke kazettás, a Sega pedig sárga kazettás volt. Gyerekkorunkban (messze vidéken) nálunk az utóbbi volt elterjedtebb és az olcsóbb is. Rengeteget nyomtuk rajta a Super Mario-t, Goal 3-at, Mortal Kombat-ot, meg még a többi klasszikusnak mondható cuccot. Nálunk nem volt super nintendo-s korszak, mert ezek sokáig kaphatók voltak, aztán jött a ps1… Bocsi, hogy nem pontosan témába vágóan írtam, csak ez jutott eszembe a cikkel kapcsolatban. Köszi a munkád. :)

Profile photo of RicoKwothe
Retró Tag
4 hónapja 10 napja .

Dettó így voltunk mi is vidéken. Annyi különbséggel, hogy valakinek volt egy Sega Megadrive-ja, 2-3 kazettával (eredeti) így tudtuk, ismertük a különbséget. Nálunk a Commodore korszak maradt ki.

Profile photo of Jedi
Retró Tag
4 hónapja 10 napja .

Velem pár éve ismertették a különbséget. De nem bánom, mert ugyanúgy elvoltunk, lekötött bennünket. Személy szerint nekem a ps korszakok maradtak ki, néhány évvel ezelőtt szerváltam 1 használt ps3-at, amit mai napig nyomkodok. És mint a cikkben is szó volt róla, képes emulálni az efféle dolgokat, de még nem próbáltam ki ezt a lehetőséget, mindig csak tervezem és odázom.

Profile photo of sipi68
Retró Tag
4 hónapja 10 napja .

Köszi átolvastam,SNES most már tudom,mi az!

Profile photo of evil
Retró Tag
4 hónapja 10 napja .

Kösz a cikket!Remek gyüjtemény.

 

Retró Falfirka

Be kell jelentkezned megjegyzés küldéséhez
Profile photo of TONTON (7861 RetróPont)
(2018/06/21 5:35:45 DU.)
@Rico:holnap mehet ki.Korábban végzek melóval és 1 órám lesz,hogy megcsináljam a kiadást :)Kereslek majd priviben.
Profile photo of RicoKwotheRicoKwothe (17817 RetróPont)
(2018/06/21 2:24:36 DU.)
Jó nyomod hajojjá’ meg. :)
Pedig nem bánnám ha felnéznr, kész a Max: Cursed Brotherhood magyarításom. Meg a cikk is hozzá.
Profile photo of ShinobiMetal (19587 RetróPont)
(2018/06/21 1:24:37 DU.)
ne is adjál ki semmit,nem lenne rá egy szemernyi időm,több terrabájnyi ps4 játékom van hddn,(az életbe nem játszom őket végig) meg amit eltudsz képzelni retro masinák tömkelege,az összes létező játékkal.
Profile photo of TONTON (7861 RetróPont)
(2018/06/20 10:01:36 DU.)
Egész héten vizsgáztam és vizsgázom.Most nincs szemernyi időm sem.Amint lefutnak ezek sokkal több szabadidőm lesz. Evvan,ilyen az élet :)
Profile photo of stirliczstirlicz (11108 RetróPont)
(2018/06/20 7:21:22 DU.)
TON, mikor lesz az a “holnap” amikor jó pár mindent beindítotok? 😀
Profile photo of pelipeli (21244 RetróPont)
(2018/06/20 1:15:36 DU.)
Sziasztok! Resident Evil Zero-nál a pontok már régen kigyűltek,de letöltési link,még sehol,valami info? kőszi

1 · 2 · 3 · 4 · 5 · »

Fórum Aktivitás

    Retró Kupon Beváltás

    Retró Naplóm

    Retró Naplóm
    Minden jog fenntartva. RetroConsoleGames.org 2015