Home // Blog // Uncharted 2: Among Thieves (PS3)

Élénken emlékszem még arra az időre (2009), mikor ez a játék megjelent Playstation 3-ra. Mikor a PS3-as tulajok első lelkes örömódáikat zengték a játékról, akkor én még kizárólag egy csippelt Ps2 és egy kiflashelt Xbox360 büszke tulajdonosa voltam. Bár minőségi játékfelhozatalban én sem szenvedtem hiányt, de attól még irigykedve néztem a YouTube-os videókat erről a nagyszerűen sikerült kalandfilm szimulátorról. Akkor bizony eldöntöttem, hogy olyat fogok tenni, ami rám eddig még nem volt jellemző. Mégpedig azt, hogy ha törik, ha szakad, de idővel egy azon konzolgeneráció két féle konzoljával is fogok rendelkezni. Vagyis veszek majd az Xbox360-am mellé egy PS3-at is. A frász gondolta volna, hogy addigra majdnem 8 év fog eltelni, de most végre nekem is szerencsém lehetett Nathan Drake kalandjaihoz.

uncharted2 (1)

El kell ismernem, hogy míg az első szimplán egy jó kis játék volt, addig ez a része, egyenesen fenomenális lett, szinte minden szempontból. Minden téren fejlődött a játék és ez így összességében egy jó NAGY lépést jelent. Azért azt tudni kell, hogy nem vagyok egy nagy játék teszter, ezért nézzétek el nekem, hogy amolyan hétköznapi módon írom le a véleményemet a játékról.

A történetet magát nem nagyon szeretném lelőni, mert aki játszott már a játékkal, az úgy is ismeri, akinek meg még vissza van, annak nem spoilerezek. Annyit viszont elárulok, hogy a sztori itt már jóval kidolgozottabb lett, mint a Drake’s Fortune-ban. Kezdetben az ide-oda ugrálás az időben és a gyakrabban való társal/társakkal (főként csajokkal) való kalandozás sokat hozzátesz ahhoz, hogy érdekesen zajlódjanak az események még azon kívül is, hogy durván szólva a nagy hullatermelésről szól az egész játék.

1169004-1111492_t_uncharted2at_e309_snowb_v2_hd_068

Tehát semmi esetre sem szabad azt várni, hogy valami mély mondanivalóval leszünk gazdagabbak. Éppen ellenkezőleg, az Uncharted 2 egy percre sem veszi komolyan magát, de ettől is lesz baromira szórakoztató. Bármilyen éles helyzetben is legyenek hőseink(de főleg Drake) továbbra is szemberöhögnek a halállal, sőt még pont akkor viccelődni is támad kedvük. Tehát ilyen szempontból az Uncharted sorozat szöges ellentéte az új Tomb Raider játékoknak, ahol azt próbálják hangsúlyozni, hogy hú de szar nekik. Persze nekem ettől még mind a kettő bejön.

A harcról csak annyit, hogy a csihipuhi művészetének tudásán kívül továbbra is csupán 2 fegyver(egy kisebb és egy nagyobb) lehet nálunk, a felhozatal nem sokat, de bővült, viszont gránátból még mindig csak a sima robbanós van. Fedezékből is lőhetünk sőt, kifejezetten ajánlott! Persze nagy újdonság, hogy ebbe a részbe (végre) bejött a lopakodás lehetősége is. Tehát ha csak nem muszáj, nem kell pazarolnunk a lőszert. Sunnyogva, csendben(talán nem is annyira csendben) is likvidálhatjuk az ellenséget.  Na persze a lényeg a darálás, de azért mint ahogy az előző részében, itt is vannak mászós, ugra-bugra ügyességi részek, a puzzle részekből is van néhány és ráadásul azok jóval kidolgozottabbak is lettek.

Talán az első pár helyszínen még nem volt annyira észrevehető, de később egyértelműen látni lehetett, hogy a grafikája valami döbbeneteset fejlődött. Mivel ezelőtt én csak Xbox360-al rendelkeztem (Ps2 mellett), ezért úgy is kifejezhetem magam, hogy valami ilyesmi érzésem a Gears of War 3-nál volt, de az Uncharted 2 vizuális téren még valamivel annál is részletesebb képet fest. Még mai szemmel is szép, de gondolom, hogy 2009-ben sok PS3 tulajdonosnak tátva maradt a szája a látványtól.

bcus-98123-game-ss-25

Bár jóval szebb lett a játék, ennek ellenére a Framerate is javult az előző részéhez képest. Még azért most is észrevehető néhol(többnyire tágasabb tereken), hogy nagyon kicsit be-beszaggat de legtöbb esetben határozottan hozza a stabil 30 fps-t, vagyis képkocka/másodperc tekintetében is elfogadható teljesítményt nyújt a program.

A mozgás animációk is javultak, ill. bővültek. Tetszik benne, hogy nem egy az egyben az emberi mozgást akarták képernyőre vinni, hanem annak egy enyhén komikus mását. A karakter (Drake) mozgása kifejezetten emberi, de mégis valahogy pozitív értelemben, szándékosan kissé eltúlzott. Külön kitérnék magára az ugrásra. Még az előző részében az ugrás amolyan semmilyen volt, itt végre van dinamizmusa. Kifejezetten észrevehető, hogy Nathan Drake most „HOPP!” ugrott egy nagyot!

Szóval én nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a remekmű sorozat második részének is, de hamarosan majd nekikezdek a PS3-ra megjelent utolsó részének, az Unchared 3 – Drake’s Deception-nek is.

ÉRTÉKELÉS: *****
Még mai szemmel is szép, élvezetes és nagyon hangulatos játék.

11Hozzászólás ." Uncharted 2: Among Thieves (PS3) "

Szólj Hozzá!

11 Hozzászólás itt: "Uncharted 2: Among Thieves (PS3)"


Profile photo of Csubi1980
Retró Tag
1 éve 6 hónapja .

Fantasztikus játék, pont most fejeztem be a 3. részt. Az is durván jó. Jó lett a cikk is. Kár, hogy mindegyik rész csak 9-10 óra, az is igaz, hogy annyi dolgot zsúfolnak bele a rövid játékidőbe, hogy hihetetlen. Nem csodálom, hogy a legjobb játékok között vannak az Uncharted részei.

Profile photo of evil
Retró Tag
1 éve 6 hónapja .

Ano az 1. részel játszotam,de mindegyik rész magával ragad.Jo cikk.

Profile photo of férfi
Retró Tag
1 éve 6 hónapja .

nekem mai napig kedvencem

Profile photo of xarina
Retró Tag
1 éve 6 hónapja .

Jo lett a bemutato. A jatek meg fenomenalis, nem veletlen, hogy a Ps egyik huzocime lett.

Profile photo of sipi68
Retró Tag
1 éve 6 hónapja .

Mai napig kedvencem,Jó cikk!

Profile photo of szimszonos
Retró Tag
1 éve 6 hónapja .

Nagyon jó játék,legjobb része a sorozatnak.

Profile photo of csabi
Retró Tag
1 éve 5 hónapja .

A legjobb Uncharted rész, a negyedik meg se közelíti.

Profile photo of Kova
Retró Tag
1 éve 9 napja .

Az első háromból a 2. rész a leghosszabb, 11 óra körül van, de annyi minden van benne, hogy olyan mintha több játékkal is játszanánk. 😀

Profile photo of fapapucs
Retró Tag
10 hónapja 6 napja .

Anno a Red Dead Redemption és az Uncharted miatt váltottam PC-ről konzolra. És ez így is maradt azóta.

Profile photo of kertesz tamas
Retró Tag
10 hónapja 5 napja .

Ez a játék volt az oka ,hogy Ps3-at vettem!

 

Retró Falfirka

Be kell jelentkezned megjegyzés küldéséhez
Profile photo of Gottwald FerencGottwald Ferenc (2029 RetróPont)
(2018/11/13 7:52:15 DU.)
Köszönöm a gyors válaszokat.
Profile photo of cockafejcockafej (61638 RetróPont)
(2018/11/13 6:11:04 DU.)
A TU-t sajnos nem tudjuk átírni, mert ha tudnánk, akkor az abban lévő szöveget portolnánk, fordítanánk le és akkor semmi gond nem lenne.
Profile photo of cockafejcockafej (61638 RetróPont)
(2018/11/13 6:09:30 DU.)
Sajnos igen. Sok esetben a TU azért kell, hogy a játék DLC-i fussanak, viszont sok esetben egyéb hibákat is befoltoz a játékban. Mivel a portolás az alapjátékhoz készült, így a TU (ha olyan frissítés, hogy a szövegállományt is módosítja) visszaállítja azt.
Profile photo of Gottwald FerencGottwald Ferenc (2029 RetróPont)
(2018/11/13 5:14:57 DU.)
Helló :)
Több játék portolásánál olvasom, hogy ne használjak TU-t. Ez azt jelenti, hogy magyarítás esetén le kell mondanom a játék hibáinak javítására szolgáló update-ről ?
Előre is kösz.
üdv gotti
Profile photo of cockafejcockafej (61638 RetróPont)
(2018/11/13 3:04:24 DU.)
A gond az, hogy nincs hozzá editor program. A *.sub fájlt, szerintem akár lehetne is módosítani, viszont a *.lvl fájl úgy néz ki így első ránézésre, mintha több fájlnak a pack-ja lenne.
Profile photo of cockafejcockafej (61638 RetróPont)
(2018/11/13 3:03:02 DU.)
Ránéztem erre a Rayman-re, ahogy nézem 2 fájlban vannak a szövegek. Az egyik a VS.sub (ebben vannak szerintem a párbeszédek), a másik pedig a fix.lvl (ebben lehetnek a játék szövegei, loading, stb)

1 · 2 · 3 · 4 · 5 · »

Fórum Aktivitás

  • Téma: SzabályzatHozzászóló: TON
     - 4 hónap telt el

Retró Kupon Beváltás

Retró Naplóm

Retró Naplóm
Minden jog fenntartva. RetroConsoleGames.org 2015