Home // Blog // Magyarítások, Portolások

Sziasztok!

Ezúttal nem az a munkánk kerül ki, mint amit elterveztem a hét elején. Történt ugyan is, hogy a hét közepén kitűztem, hogy megkezdjük a Rico által elkészített Lego játékok kiadását. Eddig rendben is volt a dolog, de nem akartam már megint olyan hetet, amikor nincs Ps3-as munka. Így nekiálltam a Tales of Monkey Island első részének a portolásához. Ez viszont picit nehezebb mint gondoltam, így egyelőre várat magára a jövő hétig.

Summa summárum, olyan munkához kellett fordulnom, ami már kész van mindkét konzolra. Így lett most a heti munkánk a Walking Dead Michonne harmadik és egyben befejező része!
A játékot a Talehunters csapat fordította és én portoltam nektek.

Az emulátorok világában most semmi újdonság nem történt, azaz vihar előtti csend van.
Sajnos rossz hír, hogy a Persona 5 Ps3-as megjelenését eltolták 2017 áprilisra. Viszont megerősítést nyert, hogy kijön Ps3-ra is, ami jó hír. Az év RPG-je idén, így várós.

Apróbb hírek a magyarítások, portolások világából:
– gőzerővel készül a Fallout New Vegas magyarítása és itt is még idei megjelenést suttognak a fordítók.
– RetroHun szépen halad minden idők egyik legjobb játékának a Resident Evil 2 fordításával. Ugye a játék 2 cd-s. Az egyik Cd magyarítása már 80%-on áll, a másik pedig 35%-on.
– szintén szépen halad az Assassin Creed Rogue magyarítása, azaz itt is elképzelhető idei megjelenés.
– folytatódik majd a Tales from Borderlands magyarítása a Talehunters csapattól.
– Rico mostanában jó pár Lego játék portolását küldte be nekünk, így ezek kiadása is esedékes.
– hála nektek, retró tagoknak, a Batman Arkham Origins Xbox360-as portolása a végső stádiumba lépett. Még a Ps3-as verzió leportolása van hátra+ tesztelés.
– úgy tűnik, hogy sikerül javítanunk a Tomb Raider portolásokat, így hamarosan frissítjük a linkeket.

A következő két magyarításról viszont külön  is szeretnék megemlékezni.

Dark Souls 2 Scholar Edition

Dark-Souls-2-Scholar-of-the-First-Sin

Bizony, bizony. TRC befejezte a Dark Souls 2 +DLC-k magyarítását. Nem kis munka volt ez egyedül, de kész van. És a portolás sem volt egyszerű, de már az Xbox360 és a PS3 verzió is ott csücsül a tárhelyünkön magyarul. Azaz ki lesz adva hamarosan :)

Final Fantasy 6

maxresdefault

Domagergely elkészítette a Final Fantasy 6 teljes magyarítását, amit innen tölthettek le: KATT IDE
Xbox360 konzolon és Ps3-on is játszható egy SNES emulátorral.

A játékról ezúttal tartok egy kis élménybeszámolót, mert megérdemli.
19 évvel ezelőtt már egyszer végigjátszottam (páran itt még nem is éltek akkor) de ma délelőtt gondoltam egyet és szerettem volna kipróbálni a magyar verziót. Belőttem a Ps3-am, Retroarch emu, SNES mag, HD filter+analóg joy support és már indult is a mozi. 2 és fél óráig nem eresztett a játék. Miért jó? Miért addiktív?
– minden idők egyik legjobb játéka stílustól függetlenül. RPG-ben pedig benne van a TOP5-ben.
– a zene az fenomenális, Morricone magasságokban terjed. Néha besírsz annyira oltárian jó.
– a történet leköt és abbahagyhatatlanná teszi a játékot. Néha nevetsz, néha sírsz, néha meglepődsz. Zseniális.
– a grafika tökéletes. Ilyen gyönyörű kézzel rajzolt pixeleket ritkán látni. Az emunak és HD filternek köszönhetően pedig HD televízión is ragyog. Sokkal szebb a játék megjelenése mint jó pár Ps4-es játék.
– és a végére hagytam a lényeget: tartalom. Olyan tartalom van ebben a játékban, hogy 200 órát simán eltöltesz mellette. De lehet az 300-400 óra is.

Reméljük a Final Fantasy 8 is portolásra kerül majd.
Találkozunk a jövő héten is.

Mindenkinek kellemes játékot kíván a:

banner

18Hozzászólás ." Magyarítások, Portolások "

Szólj Hozzá!

18 Hozzászólás itt: "Magyarítások, Portolások"


Profile photo of Predátor
Retró Tag
4 hónapja 6 napja .

Köszönjük a jó híreket neked ton. A metró második részével mi a helyzet, kész van már nektek vagy még portoljátok.

Profile photo of Kolo
Retró Admin
4 hónapja 6 napja .

Nagyon régen elkészítettem crymax kollégával, még egy kicsit várat magára, hátha sikerül a ps3 verziot is megoldani.

Profile photo of Predátor
Retró Tag
4 hónapja 6 napja .

Köszönöm kolo a nagyon gyors választ neked. Akkor az a lényeg,hogy xbox 360-ra már kész van.

Profile photo of kisgomboc1
Retró Tag
4 hónapja 5 napja .

Köszi a heti munkát de én a magam részéről a Dark souls 2-őt várom meg a Resident Evilel Zéró-t :-)

Profile photo of szpetya13
Retró Tag
4 hónapja 5 napja .

Nagyon köszi már nagyon vártam a Dark souls II !!!

Profile photo of pozsoka
Retró Tag
4 hónapja 5 napja .

Remélem tényleg lesz valami Fallout New Vegas-ból, most vittem végig a harmadik részt, és hát remek volt.

Profile photo of Csubi1980
Retró Tag
4 hónapja 5 napja .

Köszönjük az újabb munkát és a jó híreket. FFVI én is azt mondom aki teheti adjon neki egy esélyt, mert nem sok ilyen játék született a történelem során, és jóval megelőzte a korát. A Persona 5 remélem azért angolul is megjelenik PS3-ra, mert erről infót nem találtam remélem nem járunk úgy mint a Tales of Berseria esetén, bár ahhoz mintha készülne az angol patch.

Profile photo of Nyitrai Máté
Retró Tag
4 hónapja 5 napja .

Gratulálok a csapatnak! Nagyon hangulatos játék csak ajánlani tudom. Jelenleg a Rezident Evil Zero gyűjtök. További sok kitartást!

Profile photo of xarina
Retró Tag
4 hónapja 5 napja .

A Dark Souls reszemrol is nagyon varos, de addig boven elleszek a Final Fantasyval. Tenyleg jo lenne, ha a FF8 is jonne magyarul.

Profile photo of peli
Retró Tag
4 hónapja 5 napja .

Assassin Creed Rogue -már régóta vártam,köszönjük!

 

Retró Falfirka

Be kell jelentkezned megjegyzés küldéséhez
Profile photo of TONTON (3745 RetróPont)
(2017/03/26 6:32:02 DU.)
@szepi79:sajnos igen.
Profile photo of szepi79szepi79 (12072 RetróPont)
(2017/03/26 5:52:22 DU.)
A Rise of Tomb Raider javított változata másnak is bugos? Például nem veszi fel az összes mellék küldetést, néhány dolgot csak úgy tudok felvenni, elolvasni, alaptáborozni, hogy előtte meghalok és vissza kell menni érte,
Profile photo of ocskay92ocskay92 (2197 RetróPont)
(2017/03/26 5:27:09 DU.)
MetalSonic: ha a WiiU-mat CFW-ezem, akkor tudok játszani neten? Mert ugye Softmoddal nem. Most néztem utána, hogyan kell (gyerekjáték). Ha igen, akkor egész éjjel menni fog a Splatoon :)
Profile photo of tommarston78tommarston78 (96 RetróPont)
(2017/03/26 5:12:42 DU.)
Köszönöm a tegnapo segítséget jó farmolást gamerek!
Profile photo of tommarston78tommarston78 (96 RetróPont)
(2017/03/25 9:06:36 DU.)
Nagyon szépen köszönöm!
Profile photo of ocskay92ocskay92 (2197 RetróPont)
(2017/03/25 6:44:02 DU.)
Megy a farmolás 😀
Szép estét skacok!

1 · 2 · 3 · 4 · 5 · »

Fórum Aktivitás

    Retró Kupon Beváltás

    Retró Naplóm

    Retró Naplóm
    Minden jog fenntartva. RetroConsoleGames.org 2015