Home // Blog // Magyarítások, Portolások

Sziasztok!

Elértük az oldalunkon az 1110 regisztrált felhasználói létszámot. Gratula nektek és gratula nekünk is.

Ezen a hétvégén két dologgal jelentkezem. Egyrészt a heti munkával, másrészt pedig holnap egy RetroArch cikkel.

Kezdeném, akkor a heti portolási munkával, amely nem más mint a Minecraft Story Mode harmadik része. Mindkét konzolra. A fordítás a TaleHunters csapat érdeme és már a negyedik rész magyarításával is elkészültek. Jön majd az is. De mi még a harmadik részre koncentráljunk:

Most pedig hírhalom következik.

characters_final_fantasy_IX_square_enix

A legfontosabb hír, hogy Konyak elkészült a Final Fantasy 9 játék magyarításával. Innen tölthető: KATTElképesztően jó játékról beszélünk és mivel JRPG-kalandjáték így NAGYON igényli a szöveg értést. Mindenképpen próbáljátok ki. Xbox360 és Ps3-on is Playstation1 emulátorokkal tökéletesen működik.
Nem titok, hogy Konyak fél szemmel már a Final Fantasy X-el szemezget és ebben nyújtok majd neki technikai segítséget. Ilyenkor sajnálom, hogy a Final Fantasy 8 magyarítása még nem került portolásra konzolokra :(

Batman Arkham Origins (Xbox360+Ps3). Miért nem adtam még ki portolási munkára? Az ok egyszerű. A magyarítás még erősen béta jellegű, így a készítőkkel abban maradtam, hogy majd csak a végleges magyarítást portoljuk. Szerintem már nem kell sokat várni rá. Napok, hetek kérdése. Ráadásul a konzolosok még jobbat is kapnak majd mint a PC-sek, mert konzolokon a toolom minden szöveget kezel és kinyer, amíg PC-n az átvezető videóknál és játék közben is vannak hiányzó részek.

Demon Souls (Ps3). A magyarítás már rég készen van TheReaperCool által, és a tesztelés harmadik köre fut. Itt tényleg napok kérdése a kiadás. A munka csak tőlünk lesz elérhető minden Ps3-as tulajdonos számára.

Shadows of the Colossus HD (Ps3). Még egy kis türelmeteket kérem. A magyar szövegek visszaillesztése van folyamatban és kis időbe telik amíg a végére érek. Napok, maximum 1 hét és kész. Aztán tesztelni kell.

Asura Wrath (Xbox360+Ps3). Rico most küldte át a magyarítását a játékhoz. Én technikailag nyújtok neki segítséget, de reményeim szerint a jövő héten mindkét verzió kész lesz, mert nem nehéz beültetni.

Rise of the Tomb Raider (Xbox360+később Ps3). Örömmel jelenthetem, hogy a játék 50%-a (menük, leírások, általános szövegek) már portolásra került. Hamarosan kiadom portolási munkára a párbeszédek szövegét is, illetve megvizsgálom a DLC-k portolásának lehetőségét.

Syberia 2 (Xbox360). A magyarítás portolása már kész van, így kiadásra vár.

Metro Last Light (Xbox360+PS3). Minimális korrekciós munkák várnak ránk, de a jövő héten mindkét verzió kész lehet. Idővel ezeket is kiadjuk.

Metro 2033 (Xbox360). Jelenleg a nyelvi fájl kicsomagolása, a szöveg szerkesztése már kész van. A magyarítás visszaillesztése maradt csupán. Oroszok dolgoznak rajta, reméljük minél előbb elkészül.

Fallout New Vegas (Xbox360+Ps3). Az oldalunkon elérhető portolás már egy elég régi verzió, de úgy döntöttem, hogy nem frissítem az újabbra, amíg el nem készül a 100%-os magyarítás. Reméljük ez még idén megtörténik. Ha nem, akkor portolni fogom novemberben az addig aktuálisat.

ICO HD (Ps3), Skyrim DLC (Xbox360+Ps3), Resident Evil 4 (Ps2), Devil May Cry 4 (Xbox360+Ps3), Resident Evil Zero (Xbox360+Ps3), Far Cry 4 (Xbox360+Ps3), Far Cry 3 Blood Dragon (Xbox360+Ps3). Ezekkel a munkákkal az utóbbi időben keveset foglalkoztunk, de még ebben az évben mind elkészül.

Borderlands 2, Lost Planet 3, GTA5, Hitman Absolution. (tuti kihagytam címeket) Ezek a magyarítások készültek el az utóbbi időben vagy fognak elkészülni hamarosan. Elhozzuk nektek konzolokra is.

Egyéb konzolos hírek felsorolás szerűen:

– Jó hírekkel szolgálhatok a PS3 és hozzám hasonlóan Yakuza rajongóknak. Mindjárt elkészül a Yakuza Black Panther (PSP) játék japán verziójának angolosítása, így kapunk egy teljes értékű Yakuza részt. Aki próbálta már PS3-on a játékot az tudja, hogy grafikailag röhögve Ps3 szint, azaz gyönyörű.
Szintén Yakuza hír, hogy készül a Yakuza Ishin (Ps3) játék angolosítása is. Baró hír mi? De nincs még vége.
A Yakuza 3 (PS3) japán verziója is újra angolosításra kerül. Ez azért nagy hír, mert ugye a japán verzióban benne van az a 30%-os plusz tartalom amit az angolból cenzúrás okok miatt kihagytak.

– Az előzetes videókat látva még azért érkezik 1-2 kurva jó játék 2016-ban is. Trails of Cold Steel 2 (Ps3), Toukiden 2 (Ps3), Persona 5 (Ps3), Attack on Titan (Ps3), Berserk (Ps3), Tales of Berseria (Ps3), Batman Telltale Series (Xbox360+Ps3). Ezekről vannak friss videók is, így hamarosan összeszedem őket és közzéteszem a fórumon. Picit most lejjebb ment a CFW-s PS3 ára. Vegyetek gépet. (lassan én leszek a Sony magyarországi marketingese, ha így folytatom) A rengeteg PS1, PS2, PSP és PS3-as cím röhögve bucira veri a sok szemét One és PS4 játékot amiket ki mernek adni a cégek manapság. Én mostanában a Ps2-es játékokban merültem el és hihetetlen milyen gyöngyszemekre akadtam. Tegnap este is a Cold Fear horror játékkal zúztam. Egy az egyben Resident Revelations. Még grafikailag sem kell sok kompromisszumot kötni, mert HD tévén a PS3 segítségével nagyon jól néznek ki. Hajrá!

– A PS3-as VIP szekcióba holnap helyezek be 1 kiváltott játékot.

– A Retró Kupon játékunk az utóbbi időben pihent, de már most jelzem, hogy a Metro 2033, Metro Last Light és Rise of the Tomb Raider, Batman Arkham Origins játékokban MIND lesz kupon. Nem is kevés pontot érő.

Továbbra is keresek 1 főt, aki segítene nekem tesztelni valamit. Mindössze egy CFW-s PS3 és egy külső NTFS HDD kell hozzá. PS2 Classic játékokkal szeretnék valamit megnézetni. Ha segítenél, akkor kérlek írj rám privátot fórumon vagy pedig ezen cikk alá és én megkereslek.

Holnap vagy holnapután érkezem a RetroArch cikkel.

Addig is jó játékot kíván mindenkinek a:

banner

 

 

24Hozzászólás ." Magyarítások, Portolások "

Szólj Hozzá!

24 Hozzászólás itt: "Magyarítások, Portolások"


Profile photo of Karpfen
Retró Tag
7 hónapja 3 napja .

Köszi szépen, szép munka :)

Profile photo of xarina
Retró Tag
7 hónapja 3 napja .

Köszönöm a heti munkát, de leginkább Konyaknak a Final Fantasyt.

Profile photo of Leckie
Retró Tag
7 hónapja 3 napja .

Köszönöm a hirt

Profile photo of hpeti2
Retró Tag
7 hónapja 3 napja .

Köszike. Szép munka. :)

Profile photo of Pomomoka
Retró Tag
7 hónapja 3 napja .

Ezer köszi, mert óriási igény volt már egy jrpg magyarításra konzolon, de eltudjátok mondani, hogy hogyan tudom elindítani az FF IX-et? Letöltöttem az oldalról a PS1 emu-t és az FF IX magyarítást, de ha elindítom box-on a PS1 emu-t, fogalmam sincs, hogy tudom elindítani a játékot. Egy leírásnak, linknek is nagyon örülnék.

Profile photo of Suti
Retró Tag
7 hónapja 3 napja .

Köszönöm a munkátokat. Külön öröm, hogy milyen jó címek fognak érkezni a közeljövőben.

Profile photo of Matthew360
Retró Tag
7 hónapja 3 napja .

Köszi a hírt és Gratula az 1110 felhasználóért :)

Profile photo of Xlr8r11
Retró Tag
7 hónapja 2 napja .

Húha, mennyi fain játékról pozitív hír. Nem semmi.
Gratula a 1110 felhasználóhoz.

A Rise of the Tomb Raider.ből lesz egyáltalán ps3-as verzió?? Mert csak PS4-re jelentették be.

A Cold Fear tényleg fasza játék, én mondjuk anno PC-toltam de ha már ps2 akkor én most legjobban a SotC magyarítását várom.
Egyébként említed a Resident 4 magyarítását (tudom hülye kérdés de), azt nem lehet átültetni a WII-verzióra..

A segítséggel kapcsolatban: nekem REBUG CFW-s ps3-am van, azzal is jó lesz kipróbálni a PS classikot, mert akkor jelentkezem.

Profile photo of Csubi1980
Retró Tag
7 hónapja 2 napja .

Micsoda hírekre kell hazaérkeznem a vidéki nyaralásból! Külön köszönet az FF IX magyarosításért, anno nagyon tetszett nekem.

Profile photo of szpetya13
Retró Tag
7 hónapja 2 napja .

Gratula az 1110 felhasználóért,és köszi a hírt.

 

Retró Falfirka

Be kell jelentkezned megjegyzés küldéséhez
Profile photo of TONTON (2988 RetróPont)
(2017/02/26 9:47:36 DE.)
érdekesen alakul a szavazás a hírben.Eleinte totál mindenki ellene volt a tool rendelésnek, most meg megfordult a szavazás.Amúgy én is ellene vagyok,mert sokallom,de ha a tagjaink még is akarják,akkor dolgozhatom ki rá a koncepciót.
Profile photo of ShinobiMetalSonic (15932 RetróPont)
(2017/02/25 10:41:25 DU.)
nem annyira ős persze,képletesen értve az csak.
Profile photo of TONTON (2988 RetróPont)
(2017/02/25 10:36:44 DU.)
Azért ez nem annyira ős :) Ez simán PS1 szint.
Profile photo of ShinobiMetalSonic (15932 RetróPont)
(2017/02/25 10:23:27 DU.)
mondjuk hogy save/loadolni mi a fszért nem lehet arra még nem sikerült rájönnöm:Ö Ez az egy hibásan működik benne.
Profile photo of ShinobiMetalSonic (15932 RetróPont)
(2017/02/25 10:14:18 DU.)
autósjáték az ősidőkből: :)
https://www.youtube.com/watch?v=bH3kTm-q_zc
yabause maggal retroarchba zökkenőmentesen m1 pcn.
Profile photo of Nyitrai MátéNyitrai Máté (5081 RetróPont)
(2017/02/25 10:03:24 DU.)
Mármint jó értelemben.

1 · 2 · 3 · 4 · 5 · »

Fórum Aktivitás

    Retró Kupon Beváltás

    Retró Naplóm

    Retró Naplóm
    Minden jog fenntartva. RetroConsoleGames.org 2015