Home // Blog // Power Shovel (PlayStation)

alt_example
  • Szavatosság alt_example
  • Grafika alt_example
  • Játszhatóság alt_example
  • Hangok/Zene alt_example
  • Hangulat alt_example

Az elsők
A következő tesztalany egy kevésbé ismert alkotás lesz. Azt gondolom, érdemes megemlíteni. Több szempontból is. Egy “A” kategóriás játékról, több millió karaktert születet már az évek, évtizedek alatt. Igazából mindenki ismeri, mindenkinek megvan a kialakult véleménye. Persze jó érzés beszélni róla, de számomra nem ezek teszik igazán izgalmassá addikt gamer korszakomat. Hanem az olyan második-harmadik vonalbeli játékok, amire igazán csak az akkori HC mindenevők figyeltek fel. Színt, egyediséget vittek, arculatot adtak az adott konzolnak. Ezeket megtalálni számomra a mai napig öröm. Mert megjelenésükkor úttörők voltak, addig talán olyan még nem létezett, vagy csak nem találtunk egymásra. Elvittek egy olyan környezetbe, világba ahol addig még nem jártam. És az újdonság varázsa, nos gondolom azt nem kell bemutatnom milyen érzés… Manapság, ha egy-egy ilyen puzzle darabka a helyére kerül, tisztul a kép, melyik játék melyikre volt hatással. (Lock’s Quest (2008-NDS) korai, az első Tower Defense???)
Nem kertelek, nem sok érvet tudnék felsorolni, hogy manapság miért lenne jó játszani a POWER SHOVEL-el. Az az egy is, miszerint annak idején hasonló kategóriában más nem volt még, nem ismertem, mára igencsak megkopott.

Ássunk a mélyére.

A játékban egy munkagépet kell irányítani. Annak is a “lánctalpas kotrógép” típusait kapjuk meg vezérlésre. Manapság szinte nincs is olyan erőgép, amit virtuális környezetben ne tudnánk kipróbálni. Lerágott csont a kategória. Azt leszámítva, hogy ezek többnyire alacsony költségvetésű “ZS” kategóriás alkotások, nem érzem bennük a gép erejét, nincs meg az olajszag, a feladatok túl mesterkéltek, erőltetett unalmas a legtöbbje. Nem úgy a POWER SHOVEL 😉 Az elsőt soha nem felejti el az ember… elnézést ha elfogult vagyok.

A TAITO-nál ha már belekezdtek, gondolták csináljuk jól. Bár itthon a KOMATSU név nem sokat mond, elég az hozzá, hogy a CATERPILLAR Ázsiai megfelelője. Ha CATERPILLAR név sem mond semmit, kedves olvasó, és soha nem éreztél vágyat arra, hogy milyen kipróbálni egy ilyet, csak egyszer is, ez nem a te játékod, és nem a te cikked. Azért a maradék két embernek folytatom 😀  Tehát a KOMATSU-val szoros együttülődéssel karöltve alkották meg a játékot. Az ő gépeikkel tehetjük próbára magunkat (Ez fajta árukapcsolás, ma már természetes, de 15 éve, azért nem volt az.

Kapunk a gépek mellé egy hangulatfelelőst is. A legtöbb munkahelyen ezt főnöknek hívják. Itt legalább objektív, dicsérni persze Ő sem nagyon fog. Ha bénázunk, kiereszti azt az érdes sipító japán orgánumát. Van ami univerzális, – egy főnöki le…”teremtés”- érthető minden nyelven, még japánul is. Fogjátok érezni 😀  A játék angol (NTSC) nyelvterületen is megjelent, Power Diggerz néven. Sikerült angolosítani a szinkront is. Nem kellett volna. Ha lehet ne azt a verziót szerezzétek be. Persze így vagy úgy, kár hogy csak hangja van, mert néha szívesen megnyomorgattam volna a markoló kanállal. Külföldi munkavállalás előtt állóknak igazán autentikus tapasztalat lesz. A hangokra amúgy sem lehet panaszunk, szuszog, zörög, csattog, zúg, berreg ott ahol kell, pont, mint ha egy építkezés mellet haladnánk el éppen.

Bénázni pedig fogunk. Nem is keveset. Ezért érdemes a „Licenc King” menüponttal kezdeni, és végi menni a gyakorló feladatokon, mert ennél a játéknál, nem lehet a Tekkenes gombnyomkodós szerencsére hagyatkozni. A vezérlőn egy gomb, egy adott hidraulika ki vagy be irányát szabja meg. Ha ezekkel nincs tisztában a játékos, melyik hova tartozik, csak kalimpálni fog, mint zsiráf a zongoránál. Nem lesz könnyű, ez nem az a játék, ez nem farm szimulátor, ahol automatikusan learatja a termést a gép. Sokat gondolkoztam, de a hagyományos vezérlőn sokkal jobban nem igazán lehetne ezt megoldani. Hogy szenvedős, megtanulni az kétségtelen. Akinek van jogosítványa, és emlékszik rá milyenek voltak az első kilométerei, az tudja.

Az a bizonyos irányítás.

Az a bizonyos irányítás.

Kezdetben fel akartam róni a játéknak, hogy ez bizony teljesen irányíthatatlan, és hazavágja az egészet. De nem! Azért nem, mert ez így közelíti meg legjobban a valóságot. Mondom ezt úgy, hogy soha nem vezettem ilyen erőgépet. Mondom ezt úgy hogy a játék egy Arcade átírat. De az akkori fejemmel, és a mostanival is, elhiszem azt a játéknak, hogy ez valami ilyesmi lehet. (Ha van itt nehéz-gép szaki kérem cáfoljon/erősítsen meg)
És ha már úgy érezzük urai vagyunk a gépnek, a kapkodásban a „mit csinál ez, nem ezt nyomtam, mért nem arra megy” simán előfordulhat a rakodás során. Mert minden feladatott adott időn belül kell megoldani. Ez pedig kellő frusztráltságot okoz majd a legprofibb gépkezelőnek is.

Szimuláció japán módra = Arcade

Mikor játszottam hasonló típusú modern játékkal, azt gondoltam, hogy ez valakinek a munkája, nem szórakozás, mint nekem, aki termőföldet is csak cserépben látott. Hát normális vagyok? Nem elég nekem a napi robot, hazaérek, és másvalaki munkáját végzem? Dolgozni otthon? Na nem! El is ment kedvem az egésztől. A TAITO-nál végül is sikerült kitalálniuk mit is lehetne még kezdeni az acélkarmokkal, az ás ki, temesd be, rakod fel, törd össze, feladatokon kívül is. Például óriási labdákat lehet a markoló karjaival elütni, hogy óriás bábukat borogassunk a röppályára állított golyóbissal. Vagy hatalmas tányérokra kell kikanalazni a curry szószt a rizs mellé. De van, hogy időre kell leamortizálni egy limo-t, vagy teknősöket kell kiemelni a medencéből. Ezekkel a mini játékokkal, több (2) játékos üzemben is próbára tehetjük magunkat.  Egyedül, csak a korábban említett gyakorló mód végigjátszása után érjük el a minijátékokat. Sajnos ebből sincs sok. Pedig a játék szavatosságát némileg megnövelte volna.

Ezzel könnyebb lenne???

Ezzel könnyebb lenne???

Ha végeztünk a „Licenc King”-el, szerintem nem kis kihívás lesz 😉  Ha elsőre sikerül, nem jó helyen ülsz! Tehát ha letisztultak az alapok, és nem ment el végleg a kedvünk az egésztől, jöhet az „Arcade King” mód. Három nehézségi szintet, a három gép jelképezi. Szintenként három kihívás vár ránk. Amennyiben jól teljesítjük őket egy bónusz mini játékot is kapunk.
A teljesített feladatokért pénz üti a markunkat, természetesen a károk, levonása után. Ezt a pénzmagot  a „Get it whit the Power Shovel” menüben tudjuk elkölteni mindenfélére. Hangokat, képeket, videókat, új pályákat, Time trial módot vásárolhatunk. Sőt még a próbálkozásaink számát (credits) is emelhetjük, háromról ötre, majd hétre. Talán ezzel érdemes kezdeni.
Van még pályaszerkesztő mód is. “Level Editor” néven. Itt egy akadálypályát építhetünk magunknak. Az általunk elhelyezett tárgyakat kell összetörni, vagy kikerülni majd a “Finish” területre hajtani. Sajnos ez elég kezdetleges, a terület mérete, a tárgyak száma igencsak korlátozott. Nyoma sincs azoknak a lehetőségeknek, amivel többi módban találkozhattunk. Nem igazán kidolgozott az egész, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha már a készítők is túl kevésnek találták volna az alap és gyakorló feladatokat, és ezzel szerettek volna további motivációt adni.

Még egy lapáttal.

28140203

A nagy testvér.

Nem azt mondom, hogy ez az évtized játéka, de nem a munka jut róla eszembe, hanem a szórakozás. Persze aggathatunk jelzőket, a modern videojátékokra, hogy nevel, meg oktat, meg fejleszt, meg kihívásokkal teli, valósághű fizikai modell… de legyen az bármely játék, virtuális vagy nem, az elsődleges feladata szerintem az, hogy szórakoztasson. Ezt manapság tényleg csak kevesen tudják elérni. (vagy kiégtem teljesen?) De régen, ez egy rétegjátéknak sem esett nehezére.
Még úgy is, hogy bizony a homok, a víz nem igazán a halmazállapotuk szerint viselkedik néha, a kőtömbök azok néhány lapból álló para-mittudoménmicsodák, de azért érezni, hogy nem papírból vannak. Az extrém feladatok tipikus japán mentalitással, humorral készültek. A játék kifejezetten rövid, a fenti videóban akár végig is nézhető! Az arcade játéktermi átiratok már csak ilyenek. De ezek ellenére, még is időről-időre valami visszacsábít, hogy néhány tonna földet felrakjak egy platóra.

Screenshot_2016-03-11-18-23-03

for workers

 

44Hozzászólás ." Power Shovel (PlayStation) "

Szólj Hozzá!

44 Hozzászólás itt: "Power Shovel (PlayStation)"


Profile photo of TON
Retró Admin
1 éve 7 hónapja .

Ötletesség. Pont a firkán van most arról szó, hogy ez az FPS meg az az FPS. Unalmasak már. Unalmas már ezredik lövölde. Ötletes játékok kellenek. Ez pedig az. Pár éve már játszottam vele és le is kötött. Nekem a cikk is nagyon tetszik, mind tartalmilag, mind felépítésben. Jah és jó újra látni az értékelőt a jobb felső sarokban :) Az utóbbi időben cikket írók valahogy elfelejtették használni :)

Profile photo of Retrogames
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

Kellemes hangulatu jatek, nagyon jo cikk. Koszonom!

Profile photo of xarina
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

A játék tényleg egyedi, lehet teszek vele majd egy próbát. Ha nem olvasom el a cikket, magamtól biztos nem kaptam volna kedvet hozzá. Azért a képen látható kontrollert szívesen kipróbálnám vele, biztosan jobban átjönne a hangulat.

Profile photo of kisgomboc1
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

Meghaladta az érdeklődés a számításaidat már hárman biztos olvasták a cikket :-) Nekem tetszett az írás bár a játékot valószínűleg nem fogom kipróbálni de jó volt olvasni köszönöm.

Profile photo of Csubi1980
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

Nagyon jó lett a cikk, köszi. Játszani tuti nem játszanék ilyennel :)

Profile photo of szpetya13
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

Nagyon jó lett,de nem az én stílusom.

Profile photo of Suti
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

Elég rétegjáték és az sem csinált hozzá kedvet, hogy szavatosságnak csak 2 csillagra van értékelve. Amúgy az ismertető jó, azzal nincs gond, de a játék nem az én világom.

Profile photo of Blackroy74
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

Jó kis cikk volt, köszönöm

Profile photo of Rockatansky
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

Köszi a cikket, ez a video is 10 pontot ér? 😀

Profile photo of TON
Retró Admin
1 éve 7 hónapja .

Kérlek ne ez legyen már a téma egy jó cikknél…….guba rosszul állította be, de most már azért sem fogom beállítani.

Profile photo of TON
Retró Admin
1 éve 7 hónapja .

Nem az a baj, hogy rosszul állítottad be (ezt majd priviben megbeszéljük) hanem, hogy nem értem egy jó cikknél miért azt a szaros 10 pontot kell felhozni amit a videó megnézésért jár :)

Profile photo of Norcsu
Retró Tag
1 éve 7 hónapja .

Köszönöm a cikket, tetszett! Bár a játékot nem hiszem ,hogy kipróbálom :-) De pont ez a legjobb ezen az oldalon, hogy magyarosításokon kívül, olyan játékokról olvashatok amikhez nem volt még szerencsém! :-)

 

Retró Falfirka

Be kell jelentkezned megjegyzés küldéséhez
Profile photo of PéterPéter (2594 RetróPont)
(2017/10/23 8:30:14 DU.)
Péter 08
Profile photo of TONTON (6286 RetróPont)
(2017/10/23 7:38:30 DU.)
Megváltoztatom neked.Mire szeretnéd?
Profile photo of PéterPéter (2594 RetróPont)
(2017/10/23 6:34:12 DU.)
De megjelenő nevet nem tudok váltani :(
Profile photo of PéterPéter (2594 RetróPont)
(2017/10/23 6:28:11 DU.)
Próbálok nevet váltani, hogy meg lehessen különböztetni
Profile photo of TONTON (6286 RetróPont)
(2017/10/23 6:27:04 DU.)
Megnöveltem a tárolható üzenetek számát 50-ről 100-ra. Ennyit tudtam tenni az ügy érdekében :) Egyébként mindenki törölheti saját magának.
Profile photo of SandokánSandokán (42200 RetróPont)
(2017/10/23 6:01:47 DU.)
Hali, sajnos nem tudok törölni levelet, és Péter nevezetű van 3db is , küldtem egy privit ezek szerint nem neked.
Még egy a fifa 18-ra is van keret frissités az is megoldható. Akart is jelezni az adminoknak.

1 · 2 · 3 · 4 · 5 · »

Fórum Aktivitás

    Retró Kupon Beváltás

    Retró Naplóm

    Retró Naplóm
    Minden jog fenntartva. RetroConsoleGames.org 2015