Home // Blog // Aliens vs Predator

kezdo

Megjelenési idő: 2010. Február 26

Platformok: Pc, PlayStation 3, Xbox 360

Műfaj: FPS

weyland_yutani_corp_by_weylandyutaniassoc-d5608mc

A Weyland Yutani Társaság, azért dolgozik, hogy terra formálás útján, jobb és szebb világot teremtsen.

1979-ben mutatták be az Alien, nyolcadik utas a halál című filmet. Ebben a részben a Nostromo kereskedelmi űrjármű, kitérőt tesz az LV-426-os bolygóra, ahol a legénység tagjai idegen hajót fedeznek fel, szerves eredetű tojásokkal a fedélzetén. A Weyland – Yutani cég tudomást szerez az eseményekről, hogy ez az idegen faj az emberi testet használja  keltetőnek, és a Nostromo legénységét alig pár óra alatt ki is irtotta.

Weyland úgy döntött, hogy létrehoz a bolygón egy kutatóközpontot a lények tanulmányozására, hogy új információkkal gazdagodjon az emberi faj, és hogy biológiai fegyvert kreálhasson belőlük.

Alan Ripley: Úgy mint, pitizz? lábhoz? adj pacsit? ( nevet ) ezek nem idomíthatók. Mind meg fognak halni.

A kutatóközpont megépült. Az idegen lények, mint a csapdába esett fehér egereken, kísérleteztek. Viselkedés mód, gyilkolási ösztön stb.… Az idegenek pedig vártak. Várták a megfelelő alkalmat a kiszabadulásra.

Alan Ripley: Optimista az. Aki azt hiszi, ha nyáron berepül a légy az ablakon, a kiutat keresi…

Az idegen lényeken kívül más kutatás kapott még nagyobb hangsúlyt. A laboratóriumtól  ugyanis nem messze, egy ősi piramis volt. A kora több ezer évre nyúlik vissza. A falat több ősi írás egyvelege alkotta, amit részben a tudósok megfejtettek. A magukat „ Vadásznak” hívó lények hozták létre ezt az építményt, több ezer évvel ezelőtt.

Egy hatalmas ajtószerkezet volt Weyland előtt, amit a tudósok épp igyekeztek kinyitni. Megtalálták a technika segítségével az ajtó kombinációs zár nyitó kódját, így ki is nyitották. Egy hatalmas kék energia fröccs robbanásszerűen tört ki a piramisból, egészen az ég felé, az űrön át. Ez a tiszta, mérhetetlen energia megbénította a körülötte helyezkedő kutató központot, így az idegenek ösztönüktől hajtva, kiszabadulva, mészárlásba kezdtek.

marines

Pilóta: Uram! egy hajót észlelünk de nem látunk semmit. Marlow! (központi űrállomás) veszitek?

A hajó felfedte álcáját és tüzet nyitott az űrállomás felé, ezzel megsemmisítő csapást mérve rá. Egy hatalmas lökéshullám tartott a hajónk felé, és egy vasdoboz eltalált. Elvesztettem az eszméletem, és már csak a bolygón tértem magamhoz. Egyedül feküdtem egy hordágyon. Körülöttem nem volt senki, de rádiókapcsolatban voltam a társammal. Segített kijutni. Kezdtem körbe járni az Lv-426-os bolygón létrehozott, labor köré épült építményeket, túlélők után kutatva.  Csend volt körülöttem. A helyi telepeseknek nyomuk veszett. Benéztem egy klubba, ahol különös, talán testváladék borította be a helységet. Mindenütt volt belőle. Legutoljára innen kaptam jelzést, hogy vannak túlélők. Belépve nem volt más, csak a halál. Idegen lények özönlötték el a helységet, felfedve magukat az árnyékból. Fegyveremet felemeltem és minden mozgó célpontra lőttem. Nagy nehezen sikerült kijutnom, de az idegenek, mintha parancsszóra az árnyékban ismételten követni kezdtek volna. De később kiderült, hogy az ismert idegeneken kívül más idegen lény is a nyomomban volt. Képes volt láthatatlanná válni, pont úgy tört elő a semmiből mint az a ismeretlen hajó, ami kilőtte az űrállomást. A fejét sisak védte, a teste egy részét páncélzat borította. Különböző koponya díszek voltak rá rögzítve. A külsején is megmutatkozott, hogy ő egy vadász. De mire vadászik?

A dzsungelen át elértem egy erődítményt. Nem volt nagy. Amolyan ellenőrző pont lehetett. Kiderült, hogy Weyland Bishop egy olyan leletre bukkant, amit nem szabadott volna megtalálni. Az információkat egy táblagép őrizte. Ezért lehet itt a vadász, hogy eltüntessen minket, betolakodókat, a bolygó felszínéről. Meg kellett akadályoznom Weyland tervét, és eltűnni társammal, Tequilával és pár túlélővel.

Az idő szorított. A fegyver ropogott a kezemben, idegenek voltak mindenhol. Sikerült elérnem egy létesítményt, ami a föld alá visz, ahol a leletet találták. Egy ősi piramis. Hatalmas szobrokkal, amelyek a vadászokat ábrázolták. Az ajtón túl pedig ott volt ő, Weyland. Egy fejlövés után láttam, hogy nem emberi lény volt, hanem android. De az információs tábla meg volt. Hajóval ki is menekültünk a túlélőkkel, és hibernáltuk magunkat a hazaútra.

Pilóta: Uram! Sikerült megszerezni a táblagépet! Minden a tervnek megfelelően haladt.

Weyland: Helyes! A táblagép őrzi a Xenomorphok (idegenek) otthonát. Eljött az idő, látogassuk meg őket. (elégedett mosoly)

A tengerészgyalogossal a játékmenet, időközönként frusztrált, félelmet keltő lehet, tömérdek akcióval megspékelve. Grafikailag nem lehet rá panasz, bár azt tapasztaltam ,hogy egy idő után, monotonná válik a hangulata. Három főszereplőnk van, Marines (Tengerészgyalogos), Alien (Xenomorph), Predator (Vadász)

Egy történet van a játékban, amit három különböző szemszögből láthatunk a főszereplőink által.

Mind a három karakternek különböző ölési technikái van.

Ember: Fegyverek, mozgásdetektor

Alien: Kaszabolás karmokkal, farok csapás, halálos csók :-)

Predator: Lándzsa, karra rögzített kés, „Chakram”, hő kép, energianyaláb.

predator logo

Egy elesett vadász hívójelét észleltem. A sisak rögzítette a támadót ami egy Xenomorph volt. Emberek jelenléte is kimutatható, akik közel járnak ősi templomunkhoz. Közbe kell avatkoznom! Pár társammal el is indulunk az LV-426-os bolygó felé. Az ott található űrhajót kilőttük. A bolygóra érve, elindultam elesett társaim nyomán, hogy az emberek ne fedhessék fel kilétünket. De megláttam valamit. Egy Xenomorph volt az. De ez más milyen volt az eddigi ismerteknél. Egy vadászból kitört Xenomorph. Testi adottságai a vadászokéval megegyező, de az idegenek gyilkolási ösztöneit követte. Tudtam ,hogy a küldetésem már jóval többről szól mint az emberek kutatói munkájának a megakadályozása. Egy szent hely felé kezdtem venni az utam, ahol a vadászok őriztek egy olyan maszkot, ami képes látni a sötétben embert és xenomorphot.  Útközben több vadász holtestére leltem. Az egyik alig pár méterre feküdt, ahol a Xenomorphok királynője volt. De a tojásrakó királynő már nem élt. Vadász nem lehetett, mert nem abban a helységben volt. Minden bizonnyal egy ember ölte meg.

Predator: Ha megtalálom az illetőt aki megölte, kitüntetem egy egérúttal.

Amikor sikerült megszereznem a maszkot, őseim hologram képe tűnt fel előttem. négyen – négyen álltak egymással szemben kábé egy méter távolságban.  Közötte haladt el egy vadász abban a maszkban amit megszereztem. Feje fölé tartotta az idegen lényt, amit a lépcső tetejéről ledobott. Ezt hangos ujjongás követte, és vége lett a hologram kivetítésnek. A sikeres vadászat végén kitüntetésben részesültek a győztesek. Ez volt a kitüntetési rituálé.

Elérve az ősi templomot, megannyi idegen közeledett felém. A maszk segítségével már egy Xenomorph se bújhatott el az árnyékban. Mindet könnyű szerrel megöltem. Elérve a kőből faragott sírt, ráhelyeztem a maszkot és információk egyvelege jelent meg előttem. Mindent a maszkra töltöttem, majd vissza vettem, és a kőre ráhelyeztem egy bombát. Épp, hogy sikerült aktiválnom, valami a sötétből megragadott és lehúzott egy szakadékba. A vadászból kikelt Xenomorph volt az. nem volt sok időm, a maszk segítségével bemértem a pozícióját és a plazma ágyúval lőttem. Közelharcra is került sor, és mikor menekülőre fogta volna, előkaptam egy lándzsát, amit neki hajítva áthaladt a testén.

Kiértem a piramisból, és mielőtt távoztam volna, felemeltem a vadász – Xenomorphot, és levetettem a lépcsőn. Sikeres vadászat volt. A társaim eljöttek értem a hajóval ,hogy elhagyjuk a bolygót, mielőtt felrobban a bomba, és a vadászatért megkapjam a megfelelő kitüntetést.

 Alan Ripley: Kedves, hogy egy vadászatért kitüntetés jár. Én mikor kilőttem az idegent az űrbe, hazaérve nem hogy nem hitték el, de bolondnak tituláltak.

A Predator küldetése nem hasonlítható össze az emberével. Nincs benne félelmetes rész, mivel tökéletes vadászok vagyunk. Ezt lehetővé teszi az álcázás, és a fegyverek arzenálja. Vele nem éreztem úgy, hogy monoton lenne a játék egy idő után, inkább azt éreztem ,hogy túl rövid lett. Könnyű szerrel végezhetünk benne az idegenekkel, és stílusosan harcolhatunk.

aliens-4f09da8917e39

Hatos. Amikor fogságba ejtettek az emberek, így neveztek. Kísérleteztek rajtam, tanulmányoztak, hogy értem-e mit mondanak. Utasításokat adtak ,hogy kövessem őket, de én csak egy utasítást követtem, amit a királynő adott. Nem kellett sokat várnom és egy esemény áramellátási gondokat okozott. Kiszabadultam és osztottam a halált. Éreztem a társaim és a királynő közelségét, így feléjük indultam ,hogy kiszabadítsam őket. A föld alatt volt egy vélhetően biztonságos hely, így a királynő oda ment, és mi követtük. Az emberek közelében maradtunk, hogy az arcmászók, belepetézhessenek, így egyre többen és többen lehessünk.

Ösztönömet követve elindultam, hogy megtisztítsam a környéket az emberektől, de megéreztem ősi ellenségünk szagát. A vadászok voltak. Feléjük vettem az irányt, míg eljutottam egy romos helyre. A vadászok csapdát állítottak és hárman támadtak rám. Kettőt megöltem, de a harmadik majdnem végzett velem. A földre rogytam és amikor azt hitte már kiszállt belőlem minden erő, egy erős farok csapással átszúrtam a mellkasát. Letéptem róla a maszkot, ami az arcát védte, majd egy arcmászót engedtem rá. Ezzel végső csapást mérve ellenségemre. Tovább haladva egy hatalmas sikoly térdre kényszerített. A királynő sikolya volt. Megölték. Hirtelen elszállt belőlem az erő és értelmetlenné vált létezésem. Egyedül voltam, és nem éreztem azt a szoros kapcsolatot a családommal. Hideg fény törte meg az árnyékot. Emberek közeledtek felém, és épp tüzet akartak nyitni rám, de meghallottam egy ismerős hangot.

Weyland: Ne! Őt ismerem. Hatos. Zárják be, és vigyék a mentőhajóra az űrállomásra.

Senki se számított rá, hogy eddigi életem, egy bizonyos szakasza véget ért, és egy új kezdődik el. Én vagyok a kiválasztott. Én vagyok a királynő. És az űrállomás lesz a kolóniám otthona.

27Hozzászólás ." Aliens vs Predator "

Szólj Hozzá!

27 Hozzászólás itt: "Aliens vs Predator"


Profile photo of Csubi1980
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Köszi Norcsu! Ismét egy remek cikk, nagyon szeretem az Alien filmeket, igaz köcsög nagybátyám, nyolcévesen vitt el A bolygó neve halálra, durván mély nyomot hagyott bennem. Nagyon várom a Prometeus folytatását, a rendező azt igérte visszakanyarodnak a korai részek hangulatához, lesz benne bőven parás rész, álítólag Nyuszi is benne lesz, tudod a kislány a második részből, akit a bolygón találnak!

Profile photo of xarina
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

A cikk jó lett. Viszont az Alien játékok nekem nem nagyon jöttek be. Igaz, a filmekből is csak az Alien 1-2 tetszett, de azok nagyon.

Profile photo of hudaklaci
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Srácok, a box verzióhoz készítettetek magyar feliratot, át tudnátok portolni ps3-ra? Kutya nagy lenne azon is magyarul végigvinni! :)

Profile photo of TON
Retró Admin
1 éve 1 hónapja .

Át :)

Profile photo of Rolee82
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Remek cikk lett! Az hogy az Alien-t emberi tudattal ruháztad fel még poénos is ráadásul. :) Nekem a legelőször látott Alien filmem a Bolygó neve Halál volt és óvodás voltam még mikor láttam. Pszichésen eléggé megviselt és mély nyomot hagyott bennem. Ezt a játékot is nagyon szeretem, főleg a Marine küldetéseit szeretem mert azzal a legparásabb nyomulni. Sajnos nekem a játék nem lett teljesen magyar a fájlfelülírás után. Az átvezető videók, a tutorial és a küldetés közlések magyar felirattal jelennek meg, de a játék közbeni párbeszédek és rádiós üzenetek sajnos angol maradt. Azóta sem találtam rá gyógyírt.

Profile photo of Predátor
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Köszönöm a cikket,nagyon jóra sikerült.Én is imádom az alien és predátor filmeket és játékokat.—Legalább egy játék,amiben én vagyok az egyik főszereplő,és mindenkit kinyírok aki az utamba kerül !!!!!!!!!!!! CSIPÁZOM.

Profile photo of RicoKwothe
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Hmm.Anno az Alien vs Predator 1-et valami orosz gyerektől megkaptam úgy , hogy ment Xbox Classic-on, lehet megkeresem és felrakom hátha valaki nosztalgiázni szeretne…

Profile photo of Predátor
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Jöhet a játék, ha megvan még. Engemet érdekelne Rico !!!

Profile photo of sipi68
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Én is imádom az alien és predátor filmeket és játékokat.Köszönöm a cikket,nagyon jóra sikerült.A bolygó neve halál mély nyomot hagyott bennem!

Profile photo of Zx Ricsi
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Az előttem szólókhoz hasonlóan én is rajongok az alien / predator / alien vs. predator filmekért, sőt, szerintem a korosztályom (80-90 között születettek) életében meghatározóak voltak. A belőlük készült játékok szintúgy, habár volt egy-két gyenge eresztés. De az Alien vs. Predatot 2 nálam minden idők legjobb játékai között szerepel. Az “új” 2010-es változat is tetszik, de valahogy nincs meg az a hangulata mind az elődnek. És szerintem feltétlenül meg kell említeni az AvP univerzumhoz tartozó könyvek végeláthatatlan sorát, amelyek között szintén rejlenek gyöngyszemek (már aki szeret olvasni). Nekem kedvenceim az AvP könyvek és a Predator-Jég és Vér; Mindörökké éjfél . Az Alien vs. Predor film második részét rettentően elszúrták és ezért a Fox nem is engedte megrendezni a harmadik részt, pedig a Predátorok bolygóján játszódott volna. Minden esetre én biztos megnézném ha egyszer elkészítenék.

Profile photo of Férfi
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Nagyon jó cikk, egész kedvet kaptam a játékhoz (újra) 😀

Profile photo of kisgomboc1
Retró Tag
1 éve 1 hónapja .

Gratulálok a cikk hozta a tőled elvárható remek minőséget élvezettel olvastam. Engem a játék annyira nem hozott lázba de a filmeket bírom.

 

Retró Falfirka

Be kell jelentkezned megjegyzés küldéséhez
Profile photo of TONTON (2988 RetróPont)
(2017/02/26 9:47:36 DE.)
érdekesen alakul a szavazás a hírben.Eleinte totál mindenki ellene volt a tool rendelésnek, most meg megfordult a szavazás.Amúgy én is ellene vagyok,mert sokallom,de ha a tagjaink még is akarják,akkor dolgozhatom ki rá a koncepciót.
Profile photo of ShinobiMetalSonic (15932 RetróPont)
(2017/02/25 10:41:25 DU.)
nem annyira ős persze,képletesen értve az csak.
Profile photo of TONTON (2988 RetróPont)
(2017/02/25 10:36:44 DU.)
Azért ez nem annyira ős :) Ez simán PS1 szint.
Profile photo of ShinobiMetalSonic (15932 RetróPont)
(2017/02/25 10:23:27 DU.)
mondjuk hogy save/loadolni mi a fszért nem lehet arra még nem sikerült rájönnöm:Ö Ez az egy hibásan működik benne.
Profile photo of ShinobiMetalSonic (15932 RetróPont)
(2017/02/25 10:14:18 DU.)
autósjáték az ősidőkből: :)
https://www.youtube.com/watch?v=bH3kTm-q_zc
yabause maggal retroarchba zökkenőmentesen m1 pcn.
Profile photo of Nyitrai MátéNyitrai Máté (5081 RetróPont)
(2017/02/25 10:03:24 DU.)
Mármint jó értelemben.

1 · 2 · 3 · 4 · 5 · »

Fórum Aktivitás

    Retró Kupon Beváltás

    Retró Naplóm

    Retró Naplóm
    Minden jog fenntartva. RetroConsoleGames.org 2015