Dark Souls The Card Game Forgotten Paths Végigjátszás

Dark Souls The Card Game Forgotten Paths Végigjátszás

Folytatva a Dark Souls The Card Game sorozatom, most az első kiegészítő, a Forgotten Paths mindkét kalandozó lapját vittem végig. Mindenképpen szeretném jelezni, hogy az alapjáték végigjátszása során vétettem egy nagyon nagy hibát, ezért mindkét kalandot újrajátszottam és újravettem, így akit érdekel, az nézze meg, olvassa el 🙂 Annyit elárulhatok, hogy nem lett happy end 🙂
De térjünk is át a kiegészítőre, amelynél ugye két lehetséges változat van a végigjátszásra:
– a kiegészítő lapjaival játszva, csak a szükséges, minimális elemeket vesszük az alapjátékból
– a kiegészítőt teljesen összekeverjük az alapjátékkal

Mondanom sem kell, hogy én az első lehetőséget választottam, hogy minél részletesebben lássátok a kiegészítő lapjait és a kiegészítőben rejlő, új dolgokat. Ennek az a hátránya, hogy sokkal nehezebb lesz így a játék, mert a kiegészítő helyszínei, ellenfelei sokkal nehezebbek az alapjáték elemeinél. Azt gondolom, hogy a két végigjátszása alatt sikerült mindent bemutatnom nektek. Lássuk is a kalandjaim:

Az első kalandozótábla és a tűzgyújtó+tolvaj páros.
  1. Kalandozótábla (Asylum Demon és Bell Gargoyles)

Ezúttal a két új karakter, a tűzgyújtó és a tolvaj karakterekkel vágtam neki a kalandnak, amely közepén az Asylum Demon, a végén pedig a Bell Gargoyles vártak.

Forgotten Paths kiegészítő 1. kalandozó tábla (Asylum Demon, Bell Gargoyles) videó: (1080p felbontásban nézzétek a youtube-on)

Kezdésnek az első kört a szokásos tápolásnak szántam és ezt sikerült is megvalósítanom, mert két helyszínt sikeresen teljesítettem. Kaptam is egy remek fegyvert a Light Crossbow személyében, amelynek nagy szerepe volt a mini-főellenség ellen. Második nekifutásra próbáltam a mini főllenség felé venni az irányt, de sajnos eléggé legyengítettek az ellenfelek és csapdák, amelyek erősen megkeserítették az életem. Végül a harmadik körre tudtam szembenézni az Asylum Demonnal és mint látható a videóban 1 lapon múlt a dolog. És nagy szerepe volt a fentebb említett Light Crossbow fegyveremnek is. Nem epikus, de mindenképpen izgalmas harc volt, amelynél egy hajszál választott el a bukástól.
Ezzel szemben a főellenség ellen nem nagyon ütköztem ellenállásba és nagyon könnyen győztem, csomó életem maradt.

Asylum Demon

A főellenséget megelőző helyszíneken szerencsére olyan ellenfelek jöttek velem szembe, akiket gyorsan eltakaríthattam. A Gargoyle Tail Axe és Murakumo fegyverek bezsebelése eléggé felém billentette a mérleg nyelvét.

Nagyjából másfél órába telt végigmenni a kiegészítő első kalandozó tábláján. A csapdák és a területi hatás kártyák elég sok bosszúságot tudnak okozni és akár döntő faktorral is bírhatnak. A kiegészítő ellenfeleinek nagy része rendelkezik valamilyen extra képességgel, ami által sokkal nehezebb a küzdelem. Számomra az Asylum Demon volt nehéz falat és csak 1 lapon múlt, hogy nem törölte fel velem a padlót. Elég sok élete van és nagyokat is sebez. Maga a karakter megvalósítása nem túl ötletes és nem is igazán élvezetes. Pontosan az ellentéte a két Gargoyle, akik ellen végtelenül élvezetes a harc, ötletes a megvalósításuk, de nagyon kicsiket sebeznek, így elég könnyen legyőztem őket.

Bell Gargoyle

2. Kalandozótábla (Moonlight Butterly és Great Grey Wolf Sif)

A kalandot megelőzően már tudtam, hogy ez sokkal nehezebb lesz mint az első kalandozótábla. Ennek megfelelően próbáltam kialakítani a stratégiát és több hangsúlyt helyezni a tápolásra.

A második kalandozótábla és a tűzgyújtó+tolvaj páros.

A videó készítése közben pár apróbb hibát vétettem, így ezekért elnézést.

Forgotten Paths kiegészítő 2. kalandozó tábla (Moonlight Butterfly, Great Grey Wolf Sif) videó: (1080p felbontásban nézzétek a youtube-on)

A végigjátszás során a kaland első 30 perce szinte tökéletesen alakult, aztán a kapzsiságom és figyelmetlenségem oda vezetett, hogy a tolvajomat egy sima helyszínen megölték. Ez azt eredményezte, hogy az addig sikeresen kifarmolt kincsek és lelkek mentek a levesbe. Azonnal taktikák kellett változtatnom és mindent egy lapra feltéve, gyorsan bedarálni a mini-főllenséget. Meglepetésemre ez sikerült is, azaz a Moonlight Butterfly az egyik leggyengébb mini-főellenség akivel valaha találkoztam. Aki őt nem öli meg az senkit 🙂 Még a kincsek terén is szerencsém volt, mert megkaptam a Murakumot, ami nagyon erős fegyver a tolvajnak.
És akkor a kaland második fele, amelyben újra szerencsétlen voltam. A harmadik szintű helyszíneken megszenvedtem és a főellenségnél, Sif-nél esélyem nem volt. Gyakorlatilag csak azért folytattam a kalandot, hogy nektek megmutassam Sif-et, a nagy szürke farkast. Végül még az első fázisát sem sikerült lezárnom.

Moonlight Butterfly

Összegezve a tapasztalatokat a Moonlight Butterfly a leggyengébb mini-főellenség, akivel valaha találkoztam. Bárki legyőzheti. Tényleg bárki. A kalandozásom egyébként másfél óráig tartott és az első felében elkövettem azt a hibát, amit sokan szoktak a Dark Souls játékban is: kapzsi voltam a lelkeket, kincset illetően, így túlvállalva magam egy sima helyszínen haláloztam el. Aztán a mini-főellenség után a harmadik szintű helyszínek, amiket beraktak a készítők a főellenség, Sif elé nagyon leggyengítették a karaktereim. De. Az a véleményem, ha teljes erővel tudtam volna nekifutni Sif-nek, akkor is megszenvedtem volna vele és nagy eséllyel kikapok. Az eddigi legnehezebb főellenség. Ha rosszul helyezkedik az ember, akkor esélytelen ellene, ha pedig jól helyezkedik, akkor van egy kis esélye. Az csak egy dolog, hogy nagyon sok élete van Sif-nek, de mellette még 5-6-osakat sebez az első fázisában. A második fázisban már legyengült lenne (ellentétben a többi főellenséggel nála fordítva van) de addig nem sokan jutnak el 🙂 Ez a második kalandozólap kifejezetten a profiknak és a kártyajáték rajongóinak készült, mert már a főellenséghez vezető optimális taktika kidolgozása is nehéz, nem beszélve Sif móresre tanításáról. Szóval kihívás az van bőven, de így szavatosság és móka is 🙂

Great Grey Wolf Sif

Legközelebb a Seekers of Humanity kiegészítőt mutatom be és a kiegészítő által behozott új szabályokat. Az már előre látható, hogy érkeznek az invaderek, azaz a külső támadók. Nah és persze kapunk új főellenségeket, 2 új karaktert, új ellenfeleket és kincseket is.

Szóval találkozunk hamarosan.

Dark Souls The Card Game cikk – és videósorozat:
I. Alapjáték bemutató cikk és szabálymagyarázó videó
II. Alapjáték végigjátszása mindkét kalandozó táblán, 2 videó
III. The Forgotten Paths kiegészítő bemutató cikk és videó
IV. The Forgotten Paths kiegészítő végigjátszása mindkét kalandozó táblán, 2 videó
V. Seekers of Humanity kiegészítő bemutató cikk és videó
VI. Seekers of Humanity kiegészítő végigjátszása mindkét kalandozó táblán, 2 videó

Szólj Hozzá!

Please Login to comment