Aranyfejsze

Aranyfejsze

Nem egy neves filozófus nyilatkozott arról a tényről, miszerint életünk egyik legmeghatározóbb élménye nem feltétlen az első smaci volt a kiszemelt hölgyeménytől, hanem az első beat m’ up játék.

 

Golden Axe sideart

 

A Golden Axe egy SEGA által fejlesztett beat m’ up (megyek előre és mindenkit megölök aki mozog) játék, amit 1989-ben adtak ki az akkori 16 bites rendszerükre. A fejlesztőcsapat feje az a Makoto Uchida volt, aki az Altered Beast játékával már letett valamit a SEGA asztalára. Uchidát erősen inspirálták a Conan filmek a játék készítésekor, amit akár észre is vehetnek a szemfülesebb emberkék, mivel a hangok nagy részét ezekből a filmekből emelték át.

Minden a beat ’em up játékok ősatyja, a Double Dragon 1987-es megjelenésével kezdődött. Na jó, volt még azért előtte egy Taito féle Renegade is, a Kunio-Kun féle sorozat egy remek darabja, bár ebbe most nem igazán akarok belemenni, de a Kunio-Kunnnal még vannak terveim a későbbiekben…na mindegy…

Történet, mert az is van, még ha nem is valami eget rengető, de abban az időben még nem vették olyan komolyan az ilyesmit. A játék Yuria képzeletbeli földjére kalauzol minket, amelyben egy gonosz lény, név szerint: Death Adder, elrabolta Yuria királyát, és annak egy szem lányát. Viszont ami még ennél is fontosabb, megszerezte az Arany Fejszét (Golden Axe) ami Yuria jelképe, de iszonyatos hatalommal is bíró mágikus harci eszköz. Death Adder pedig mindenkit megfenyeget hogy ismerjék el őt királynak, különben a fejszével elpusztít mindent és mindenkit. Ekkor verődik össze három hős, hogy megbosszulják a Death Adder által elszenvedett sérelmeiket, megmentsék az embereket, a királyt lányával együtt, és visszaszerezzék az ikonikus fegyvert is. A három hős a következő:

GoldenAxe_System16_AxBattler_Sprite    Axe Battler egy barbár harcos, aki az anyja halálát akarja megbosszulni.

20150314013506!GoldenAxe_System16_TyrisFlare_SpriteTyris-Flare egy amazon harcos, akinek a szüleit ölték meg Death Adder pribékjei.

GoldenAxe_System16_GiliusThunderHead_SpriteGilius Thunderhead egy törpe, akinek az ikertestvérét ölte meg maga Death Adder.

Ők hárman különféle elemek hordozói, Axe a föld elem, Tyris a tűz, míg Gilius a villámot tudja használni. A Golden Axe-ot egyszerre két játékos játszhatja, de csak két különböző karakterrel. A gomkiosztás semmilyen platformon sincs túlbonyolítva, nehéz is lenne túlbonyolítani. Első gomb a fegyveré, második az ugrásé, és a harmadik a varázslatainkat tudja működésbe hozni. Ezenkívül két gomb egyszerre való lenyomásával vagy az irányok kétszer előre mozgatásával  speciális mozdulatot lehet előhozni, amikre szükség is lesz a ránk törő ellenfelek garmadája miatt. Lesz itt mindenféle sorkatona buzogánnyal, karddal, óriások, amazonok, csontvázak, és ha még ez nem lenne elég, némely ellenfél különféle lényeken tud lovagolni, akiket ha kiütünk a nyeregből, átvehetjük az irányítást a hátas felett. Lovagolhatunk tűzokádó sárkányon, tűzköpő sárkányon, és valamilyen csőrös izén, ami a farkával csapkodja  az ellent. (Rossz az, aki itt rosszra gondol.)

Golden_Axe_(DOS)

Apropó varázslatok. A hozzájuk szükséges energiát valamiféle gnómoktól tudjuk elvenni, belerúgva, ütve-vágva egy hatalmasat a lényekbe, miáltal elejtenek egy flaskát. Minden játékos karakter csak bizonyos mennyiségű flaskát vihet magával, ezzel is kontrollálva a használható mágia mennyiségét. Sebzésük még a legerősebb formában sem túl magas, viszont kellően látványos. Leginkább csak tömegoszlatásra alkalmas. A varázs-gnómokat egy-egy pálya bizonyos szakaszain, valamint a bónusz szinteken a tábortűz mellett lehet elérni.

A Golden Axe-ot szinte az összes létező gépre átportolták, napestig lehetne olvasgatni melyek voltak azok. Lehet hogy még a régi bakelit lemezjátszóra is lehetne találni egy kóbor átiratot.  Mint rengeteg játéknak, ennek is a legelső része volt a legjobb, szerintem ezzel a cuccal lépett fel akkor a SEGA a “legnagyobbak” közé. Vagyis inkább érte utol a Nintendo-t. A következő részek már hiába voltak grafikailag fejlettebbek, már valahogy nem tudták azt felmutatni mint a legelső játék. A rebootnak szánt Golden Axe Beast Rider-ről meg ne is beszéljünk.

Na elég ebből ennyi, kicsit unom már ezeket a tizenkettő egy tucat cikkeket, pláne erről a témáról amit már különféle hazai honlapokon is rengeteg féleképpen meg lehet találni, ráadásul sokkal jobbak mint az enyém. A jövőben egy teljesen más stílusban fogok nem is annyira cikkeket írni, hanem inkább történeteket szeretnék elmesélni, a saját írási stílusomban, így valami olyasmit létrehozni, amit még senki sem próbált, nem hogy itthon, de még külföldön sem. Egy régi játékba mesélnék bele egy teljesen fiktív történet, ami mégis igazodna, kiegészítené, vagy akár teljesen el is vihetné más irányba az adott produktumot, komplett történetvezetéssel, párbeszédekkel, leírásokkal.

Kíváncsian várom a véleményeteket, szívesen fogadnátok e ilyen változatosságot, vagy maradjak meg a száraz, ötlettelen játékbemutatóknál, melyekben csak ennyire vagyok képes, mint amit eddig is leírtam cikkeimben.

Ez most már örökké jó lesz egy darabig!

11
Szólj Hozzá!

Please Login to comment
11 Hozzászólások
0 Válaszok
0 Követők
 
Népszerű hozzászólás
Népszerű cikk
10 Hozzászólók
szimszonosKarpfenshenmuedchpeti2kisgomboc1 Utolsó hozzászólók
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
TON
Admin

Remek cikk lett. Hosszra, tartalomra iis jó és olvasmányos. Gratu.
A játék természetesen a gyerekkorom részét képezte és ki is végeztem. Elsőnek azt hiszem Master system2-őn.

ellp
Tag
ellp

Nekem speciel semmi gondom a tényeken alapuló cikkekkel, de személy szerint maximálisan támogatom az ötleted.
Biztos vagyok benne,hogy egy történeten alapuló,elbeszélős cikk még azokat is jobban letudná kötni,akik nem nagyon szeretnek olvasni,vagy nem kedveli a “száraz anyagot”.
UI.: frappáns ötlet az “adakozás a közösbe” !!!

xarina
Tag
xarina

Közel 30 éve ngayon sokat játszottam vele C64-en, majd később Amigán is. Pár éve kipróbáltam valami újabb Pc-s átiratot, de fél óra alatt ráuntam.

Csubi1980
Tag

Jó kis cikk, kíváncsian várom az új stílusú cikked!

TON
Admin

Én amúgy a Yakuza történetmesélős cikkbe kezdtem bele a napokban. Próbálom úgy összehozni mint egy japán krimi. Nem tudom mennyi embert köt majd le az elolvasása.

ismeretlen
Tag
ismeretlen

’89, helyi kocsma. Egy tízes, három életkocka, egyedül is átpörgetés. De szép idők is voltak. 🙂

kisgomboc1
Tag
kisgomboc1

Micsoda játék volt a maga idejében emlékszem öcsémel mennyit játszottunk vele. Jó visszaemlékezni azokra az időkre. Kíváncsian várom hogy tudod majd átültetni a valóságba az elképzelésed én általában vevő vagyok az új és nem sablonos dolgokra.

hpeti2
Tag
hpeti2

Mekkora játék volt ez te jó ég. Emlékszem még xbox classicon is sokat nyomtam, mert egyik arcade/retro packban benne volt. Köszi a cikket, szép emlékeket keltett.

shenmuedc
Tag
shenmuedc

286 oson nyomtuk anno a laktanyában. De rég volt 🙂

Karpfen
Tag
Karpfen

Jók ezek a retro játékok