Retró Duma 4.

Retró Duma 4.

Lássuk a heti témát. A témával kapcsolatosan megint megadja az alaphangot az 5 RETRÓ lövész 🙂

Az ötös

Véleményed szerint mi lehet a következő fejlődési, előrelépési szint a konzolok, konzoljátékok terén?

Csubi 1980:

Sajnos nem én szabom meg a játékonzolok, és a játékok jövőjét, hanem a felvevőpiac. Mi öreg motorosok vagyunk, szerintem nekünk nem a grafika számít, én jobban örülnék, ha nem a grafikailag csili-vili nulla történettel, nagyon rövid játékidővel rendelkező játékok alkotnák a játékpiac többségét, hanem egy picit visszakanyrodnának a snes, ps1, ps2 konzolok korában, és az ott kiadott játékokból merítenének, mert anno rengeteg olyan játék volt, ami teljesen beszippantotta az embert. Így nyilván a mostani fiatalok igényeit fogják a játékok kielégíteni, brutálisan szép grafika, max 10-20 órás játékidő, illetve clasual játékmenet. Ami a konzolokat illeti, ugy érzem a valódi 3d írányába való elmozdulás fog bekövetkezni pl.: olyan cuccok megjelenése mint az Occolus Rift.

Norcsu:

Mondjuk egy olyan program, ami a Windows 10-ben már jelen van. Eddig, ha rögzíteni akartuk azt, ahogyan játszunk, különböző eszközök megvásárlására volt szükség. Most, viszont nem tartom kizártnak, hogy ez a program felkerüljön az Xbox konzolra. Nagy jövőt jósolok emellett a virtuális szemüvegeknek is.

Dr. Zaius:

Véleményed szerint mi lehet a következő fejlődési, előrelépési szint a konzolok, konzoljátékok terén?
Próbálkoznak mostanában ezekkel a “virtuális sisakokkal”, de szerintem ez nem lesz több egy kiegészítőnél, mint mondjuk a Kinect pl. Én úgy gondolom, hogy mivel már most feszegetik a Blu-ray adathordozók memória korlátait, a következő generáció már egyéb megoldással érkezhet, pl. egyedi memóriakártyán elhelyezett játékokkal. Az az utáni generációra én olyan kütyüket vizionálok, amik nem sokkal nagyobbak egy pendrive-nál, és csak össze kell kötni a tv-vel, megfogod a controller-ed, belépsz a profiloddal és már nyomod is a játékaiddal, ami a neten keresztül stream-elődik. Így teljesen elkerülve a kalózkodást is. Valamint a játékok előkészítésének költségei olyan őrülten magas pénzekbe fognak kerülni, hogy akár ki is szállhatnak cégek (Nintendo), vagy összeolvadhatnak (Sony-MS).

Guba:

A videojáték iparban forradalmi változásokra nem számítok. Előre lépés persze van, pl: PS VR, hogy ez menyire lesz forradalmi majd az értékesítési számok eldöntik ? De olyan kísérletek, amik már a PS2 vel elkezdődtek, agyhullámmal irányított játék, még egy ideig szerintem nem valószínűek.
A két piaci szereplő (PC-Konzol) mindenképpen közelit egymás felé. Akármit találnak ki az egyik oldalon, az lesz a másikon is. Lásd az előbb említett Virtuális valóságot (VR) Egyértelmű lépés az Ocolus Rift ellen/mellet. A „PC” évek óta megpróbál „befurakodni” a nappaliba, a konzolok mellé. (Steam) De szoftveresen is (DX12 API, Alacsony szintű hardver elérés) a konzolok nyomdokaiban jár. De szolgáltatások terén is hasonló a helyzet. A SONY bevezette a  Share Play-t, a napokban az N-Vidia a GameStream Co-Op –al válaszolt.
A fejlődési irány persze legyen a fejlesztők dolga ? Ha annyira tele lennék ötletekkel, és tudnám a választ, nem itt írogatnék ?
Ami a szoftveres oldalt illet, szépen lassan azért közelítünk a valóság felé, és ez jó. Nagyfokú random lehetőségek száma és azok sikeres modellezése azért növelik a játékélményt. Ez a jövőben csak még jobb lesz. Pl: Focis játékoknál azért nem mindegy hova pattan ki a labda, egy lövés után. Ha van három lehetőség, azt a játékos kiismeri, és a játék unalmas lesz. De említhettem volna egy autós ütközést, vagy egy robbanást is. Ezek változatossága, növelheti a szavatosságot.  Szerencsére ma már egész jó az irány. De ez csak jobb lesz, ahogy erősödnek a hardverek, és azokat meg is próbálják kihasználni, azért itt látszik az előrelépés.
Hogy az AI-re (Mesterséges Intelligencia) mikor lesz kész a gémerek nagy része az meg a jövő kérdése. Valamikor olvastam, ha egy játékot nagyobb fokú intelligenciával látnak el (tesztkörnyezetben persze) A többség rögtön csalást emleget. Ebből kiindulva, nem csak a konzoloknak van szüksége fejlődésre, hanem a játékosoknak is. Egy konzol-nál mindent mérni tudnak (és mérnek is!) Ki, mikor, mennyit, milyen játékkal, milyen eredménnyel stb… játszott. Elég pontosan feltudják térképezni a piaci igényeket. Tehát ha egy játék csak 3-5 órás ne csodálkozzunk… De ez már egy másik történet…

TON:

Az teljesen nyilvánvaló, hogy megjelenésben, grafikában megrekedt a fejlődés és innen már nagyon nehéz továbblépni. Még a konzoltörténelem során soha nem volt ilyen minimális fejlődés látvány terén mint a mostani váltásnál. Én azt gondolom, hogy a jelenlegi One és Ps4 csak egy ilyen “átvészelős” időszak a konzolgyártók részéről, amelyet majd egy “igazi” nextgen fog követni.
Szóval ha ezt nézzük, akkor valami nagy dologra számítok. A nagy dolog alatt nem ilyen 4K felbontás, FPS javulás és hasonló “kamu” fejlődést értem, hanem innovációt. A Kinect és Move megadta az alaphangot és a 3D-s szemüvegek, 4D-s élmény, Ocolus Rift féle dolgok lehetnek a jövő. Természetesen nem az eddig látott formában, mert per pillanat a a hardcore játékokhoz vezető utat meg kell építeni és kifejleszteni, de ha ez sikerül és mondjuk egy Dark Souls-t lehet majd irányítani klasszikus kontrollerrel+3D-s szemüveggel, 4D-s hatásokkal az maga lesz az új élmény. Ha picit még távolabbra nézünk a jövőben, akkor esetleg a gondolat által irányított játékok lehetnek a következő lépésirány. Az egészségügyben Amerikában már most is alkalmazzák (igaz, bődületesen drága) pl az izomsorvadásos betegeknél. Szóval abszolút reális.

—————————————————————————————————————————————————–

Most pedig Ti jöttök.

Véleményed szerint mi lehet a következő fejlődési, előrelépési szint a konzolok, konzoljátékok terén?

 

 

12
Szólj Hozzá!

Please Login to comment
7 Hozzászólások
5 Válaszok
0 Követők
 
Népszerű hozzászólás
Népszerű cikk
10 Hozzászólók
szimszonosSandokánsomi8StryderRolee82 Utolsó hozzászólók
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
RicoKwothe
Tag

Még minimum egy évtizedig nem lesz innováció.Főleg grafikai. Annó hogy álmodoztunk a psx idejében az átvezető animációk alatt: – No, majd ha már ilyen grafikájú játékokkal toljuk mint a videó. Megtörtént. Bőven. Sőt. Viszont ez egy ideig már nem fog szembetűnően fejlődni. Szintén annak idején, mikor megjelentek az élőszereplős átvezető animációk, pl.: Command and Conquer, még mindenki azt hitte ez lesz a jövő. Ma pedig milyen jókat mosolygunk ezeken a “gagyi”-nak ható videókon. Pedig nem kevés munka volt bennük. A gond leginkább itt abban leledzik, amit úgy hívnak: emberi agy. Nézd meg a Polár expresszt https://www.youtube.com/watch?v=I76zu2u30ww Minél inkább akar valósághűnek… Tovább »

Viktor
Tag
Viktor

csubi 1980:”fiatalok igényeit fogják a játékok kielégíteni, brutálisan szép grafika, max 10-20 órás játékidő, illetve clasual játékmenet.”
Akkor én még 30+ évesen fiatal vagyok mert ilyesmi igényem van a játékok terén!!!Útálom a mocsok nehéz játékokat,azért ülök le időnként a box elé,hogy kikapcsolódjak,nem azért ,hogy a TV-előtt kapjak agyvérzést!

E61
Vendég
E61

Valami hasonló játszódik bennem is. Ha ki akarok kapcsolódni, akkor nem saját magam szopatása a célom. Ilyen például a Splinter Cell és társai, mert kivágtam volna a pi**ába már a boxot, hogy az első pályának is vagy százszor kellett nekifutni. A haladós, pörgős játékokat szeretem, számomra nem lényeg a körítés. A mai napig nagy kedvencem a Fallout sorozat, abból is a második és a harmadik része, de ott van még a Fable is, ami a hiányosságai ellenére szerethető, és élvezetes játék. Sajnos manapság ezekből van kevesebb, az agyhalott játékok tombolnak. Régen bezzeg mennyi korszakalkotó játék került piacra, és ezekre nem… Tovább »

Csubi1980
Tag

@viktor: lehet eltúlozták, de nekem van, volt egy kb. 50-60 fős társaságok, a Wow, és a Dota miatt, ahol kb velem egy idősek voltak és ott az emberek zöme úgy vélte, hogy a mai játékokban nagyon kevés a kihívás, ezért is hagyták sokan abba a wowot anno, mert nagyon clausal lett, mert már nem kell taktikákat megbeszélni, gondolkodni. Ott van a Tömb Raider azt is elvitték az eredeti útról. Nekem hatalmas élmény volt amikor a régebbi játékokhoz (rpg) nem volt térkép rajzolhatta az ember, összejáró a haverokkal megosztotta a titkokat, a kézzel rajzolt térképeket stb. Engem pl halálra idegesit ha… Tovább »

Csubi1980
Tag

bocs, ez kicsit Sandokan-os lett :), hülye iPaden az új frissítés után bekapcsolta a T9 mód vagy mi a fene 🙂

Rolee82
Tag

Már szinte mindent leírtak az előttem lévők amit én is szerettem volna de nálam már az is nagy előrelépés lenne, ha minden játék tudná tartani minimum azt a 30 fps-t. Hát még micsoda előrelépés lenne, ha a feliratozás méretét(a betűméretet) be lehetne állítani, ugyanis azt vettem észre, hogy minél inkább HD a játék, annál kisebbek azok a betűk nehogy el lehessen olvasni. Mondjuk az utóbbit gondolom elég könnyen meg lehetne valósítani, az előbbiben már nem vagyok annyira biztos. Most is olvasom egy cikkben, hogy a Witcher 3-at még a PS4 sem tudja stabilan 30 fps-el vinni. Amúgy meg ha már… Tovább »

Stryder
Tag
Stryder

“Véleményed szerint mi lehet a következő fejlődési, előrelépési szint a konzolok, konzoljátékok terén?”
Az, aminek most kellene lennie. 3D-s játékok (3D-s Tévén), 4K-s felbontás stabil 30, akár 60 FPS mellett. Ezeknek már most alapvető dolognak kellett volna lenniük.
Plusz a szemüvegek és a különböző testrészekre felszerelhető kütyük lesznek.

somi8
Tag
somi8

Szerintem a lemezeket fogják megszüntetni felhőből lehet letölteni és online játszani,a szemüveg lehet,csak elég erős hardver kell neki,talán összejön,de nem tuti szerintem.

Sandokán
Tag
Sandokán

Bár csak jós lennék, és akkor konkrét dolgokat tudnék írni a konzolok, konzoljátékok fejődésével kapcsolatosan. Viszont az tény, hogy grafika terén lesz változás . A 3D-s játékokat én is preferálom, mint Stryder kolléga. Ezek a sisakok még picit várhat, nem látom még itt az idejét, de később ott lesznek a porondon. A nagy gondom az, hogy nincs fejődés a régi konzolra írt játékokra……….. Mi lenne a nyerő lépés?! Olyan konzol játék legyen ez One -ra vagy PS4-re, aminek nem lineáris a története, és többször végig lehetne vinni ! Pl. a karekterek és a játék során tett lépések alapján lenne a… Tovább »

szimszonos
Tag
szimszonos

Grafika terén tudnak mindig újítani,minden nextgen konzol egyre jobb felbontással rendelkezik.Manapság már a 3D és a 4K felbontás ami elvárható,de ez nem mindenkit érdekel,meg ahhoz már olyan tv is kell ami ezt tudja.A lényeg a játék lekösse az embert,legyen benne tartalom.