Magyarítások, Portolások

Magyarítások, Portolások

the_mass_effect_trilogy_by_kmadden2004-d5wgnci
Üdv minden Shepard-nak!

Készen vagytok a világegyetem meghódítására? Nem lesz egyszerű előre szólok. Rengeteg bolygón, csillagrendszeren át vezet majd a kaland és minimum 100 órátokba fog kerülni. Ki tart velünk?

Ha még itt vagy, akkor gondolom bevállalós típus vagy. Helyes. Szerintem már mindenki kitalálta, hogy elkezdjük a Mass Effect heteket, amely során 5 héten keresztül szórjuk felétek Shepard kalandjait. Lehet, hogy közben majd beszúrunk más munkákat is, hogy legyen időtök haladni a kalandokban.

A magyarítás és portolás, valamint az egész ME project több mint 1 éve készül, de a részletekről minden információt megtaláltok a fórum idevágó topikjában: KATT IDE

A munkában részt vevők nevét a nagy létszámra való tekintettel nem sorolom fel itt is. A fórumon és a játék letöltésénél megtalálható lesz a befektetett munkával azonos sorrendben.Ellenben külön köszönet a masseffect.hu oldalnak, akik a második és harmadik rész, valamint DLC-k magyarítását elkövették. A retroconsolegames csak az első rész második DLC-jét fordította le, amely így CSAK is konzolokon érhető el, PC-n nem.

Kis (nagy) önfényezés: a Mass Effect 1 konzolos honosítása, csak nálunk és az oroszoknál érhető el az egész világon. A második rész szintén. (utóbbi a Braziloknál is, de csak azért, mert én megszántam őket és segítettem nekik)

Akár hiszitek, akár nem még én sem kezdtem el a trilógiát magyarul, így veletek fogok haladni. Így a következő rész csak akkor lesz kiadva, ha az én átlagos tempómmal a végére érek. Így szépen haladunk majd végig a történeten. A kiadási sorrend:
1- Mass Effect 1 alapjáték
2- Mass Effect 1 összes DLC
3- Mass Effect 2 alapjáték
4- Mass Effect 2 összes DLC
5- Mass Effect 3 alapjáték (végső javított változat és nem a béta, amely eddig is elérhető volt) + összes DLC

Ezúttal a játékot magát nem kell bemutatnom, de egy kedvcsinálót beszúrok ide a ponthuszárok kedvéért 🙂

[mycred_video id=”d6HLWreoBEo”]

Azt hiszem ez az a játék, amelyet szinte minden stílus képviselői egész nyugodtan végigjátszhatnak. RPG, akció, kaland egyben.

Az oldalon a maximális szükséges közös pontot 60 ezerben határoztuk meg pár hónappal ezelőtt és ezen a jövőben az esetek 90%-ában sem kívánunk változtatni. Viszont MOST KIVÉTELESEN (mivel több mint 8 hónapos munkáról beszélünk) felemeltem ideiglenesen. Nem sokkal. Jelenleg a 800 regisztrált tagból 23 főnek kell bele tennie, hogy a közös kiváltás meglegyen. Azt hiszem ez picsafüst ahhoz a munkához képest amit 1 év alatt beletettünk.
Ellenben itt nem lesz 2 ezres retró címlet, így ne is várjátok. A Ps3-as változaton dolgozunk.

Kalandra fel, vár a végtelen űr!

mass-effect-3-stargazer

 Más.

Írtam egy jó kis Dark Souls bemutatót fórumra. Olvassátok el: KATT IDE
Készülök még egy komplett leírással az ÖSSZES Yakuza játékról, amely során a történetet, NAGYON aprólékosan fogom elmesélni, így azok is élvezhetik majd a sorozatot, akik nem beszélnek angolul.

Mostantól igyekszünk majd játék magyarításokban és portolásokban is elrejteni retró kuponokat. Ezek sokkal több retró pontot fognak adni mint a cikkekben lévők, de viszont a játék utolsó harmadában kerülnek elrejtésre, szóval aki megtalálja őket az megérdemli. Ellenben nem kriksz krakszok lesznek, hanem értelmes szavak, pl ilyen formában: “KUPON: mókuska”.
Az első két ilyen játék, amelyben elrejtjük az várhatóan a Resident Evil Revelations 2 és a Sniper Elite V3 lesznek. Előbbit már gőzerővel teszteli, lektorálja Kolo, amíg utóbbinak most fogunk neki, de jól fog haladni. Mindkettő természetesen mindkét platformra jön.
Folyamatban van még két titkos projekt is, amelyeknek nagyon fogtok örülni, ha kiadjuk, de nevekről nem beszélhetek. És akkor még nem beszéltem pl a Red Dead Redemptionról, amely újra felpörög.
A jövő héten várhatóan a Kane and Lynch első része jön mindkét platformra. Ezen a héten akartuk kiadni, de még nem végeztünk vele.

Elvileg hamarosan szolgáltatót fogunk váltani. Emiatt 1 napos leállás elképzelhető, de utána gyorsabb és stabilabb lesz minden. És a Retró Quiz is újraéled.

Jó játékot kíván mindenkinek a:

banner

20
Szólj Hozzá!

Please Login to comment
18 Hozzászólások
2 Válaszok
0 Követők
 
Népszerű hozzászólás
Népszerű cikk
18 Hozzászólók
szimszonosszenszej15Norcsukisgomboc1Gabesz Utolsó hozzászólók
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Csubi1980
Tag

Gyááááááááááá végre, Isten áldja a két szép kacsóját mindenkinek aki részt vett ebben a hatalmas projectben!!!!

Kofka
Tag
Kofka

Istenek vagytok! Hálás köszönet mindenkinek aki részt vett benne. Erre várok mióta az oldal elindult. Kíváncsi vagyok mennyi idő alatt fog kígyűlni. Rajtam nem fog múlni. Se a második rész, se a harmadik.

jhsgbr
Tag
jhsgbr

Nagyon jók vagytok srácok!! Már régóta álmodtam erről és most tessék! 1000x Köszi

Dannyke
Tag
Dannyke

Történelmi pillanat 🙂
Repültek a pontok! 🙂

tassika
Tag
tassika

Köszönjük, és várjuk a PS3-as verzákat is! 🙂

sipi68
Tag
sipi68

Hálás köszönet,nagyon vártam!!!

hpeti2
Tag
hpeti2

Kezdődhet a remegés… 😀

wxyz
Tag
wxyz

Húú, az oldal elindulása óta reménykedtem benne, hogy majd egyszer elkészül. Hatalmas köszönet érte!

Csubi1980
Tag

TON, amúgy a videó nem működik én mint kicsi ponthuszár jelentem ezt 🙂

Viktor
Tag
Viktor

Köszi ittis,hajrá.mindenki dobálja a pontokat!