Retró Duma 3.

Retró Duma 3.

Lássuk a heti témát. A témával kapcsolatosan megint megadja az alaphangot az 5 RETRÓ lövész 🙂
Az ötös

 

Ha csak egy konzolgyártó létezhetne, maradhatna életben, akkor az MS vagy a SONY (esetleg Nintendo) vagonjára szállnál fel inkább, azaz melyiket választanád és miért?

Csubi 1980:

Igaz, hogy magam ellen beszélek, mivel nekem xboxom van, de egyértelműen a Sony mellett raknám le a voksom, mivel nem felejtkeztek el soha a régi konzolukról. Pl ps2-re is nagyon hosszú ideig jelentek meg játékok (2014 február, a PES 2014 volt az ucsó játék), és ahogy látom ps3 esetén is hasonló a helyzet, hisz a mai napig sokkal több cím jön ki rá, mint boxra. Tehát azért a Sony, mert sokkal tovább tart egy konzol támogatása, mint Ms esetén. Illetve szerintem a Ps hardveresen mindig egy picit időtállóbb, minőségibb.

Norcsu:

Alapból azt vallom, hogy a két konzol között nincs számottevő különbség. Mégis a Microsoft mellett maradnák, mivel a gépemen is Microsoft rendszer fut, valamint a telefonomon is. Gyorsnak tartom a rendszert és a jelenlegi konzolom is xbox360, ami már 5 éve tökéletesen működik. Bizonyosan a Sony konzolja is jó, de úgy érzem, a Microsoft sokkal jobban figyel a javításokra és frissítésekre.

Dr. Zaius:

A SONY olyat adott nekem az első Playstation-ükkel, amit se előtte se azóta senki sem tudott űberelni, még saját maguk sem. A Playstation 2 szintén kegyetlen jó gép lett. A MS-nak az X360 brutálisan jól sikerült, a rengeteg szerkezeti/tervezési malőr ellenére, de PS3 exkluzívai jobban tetszenek.  A jelenlegi generációban a PS4-et választottam, így számomra a SONY vagon egyértelmű. De mint kitűnt szemellenzős SONY fan vagyok. Bár a Nintendo-nak mindig lesz helye mellette.

Guba:

Az borzasztó lenne! Sőt teljes mértékben a sokszínűség mellet vagyok. Aggódva figyelem a Nintendo háttérbe szorulását, epedve várom a SEGA visszatértét, és a STEAM konzol belépést a piacra. Az OUYA (a Razer felvásárolta) sem volt ismeretlen számomra.
A verseny készteti a kiadókat, fejlesztők, a minőségi, egyedi játékok megalkotásra. Ha választhat a vásárló, legyen az cipő, autó, hamburger, vagy processzor az szerintem jó dolog.
Bármelyik bukása még is be következne, mint soroltam, van bőven jelentkező a megüresedett helyre. Egyértelműen a konzolok őshazájából, a PS4 mellet döntenék. Vagy valamelyik új belépőt választanám. Mert amit az MS az exkluzív játékaival csinált, az jobbára nekem csak rókabőr…  jobb grafikával ugyan az, nekem már nem kell. (persze lehet, hogy PS3nál is így van, majd valaki megcáfol/megerősít. Mert olyanom nem volt de egyszer majd lesz az is. )
A változatosság, a megújulási képesség, a kreatív ötlet, a humor, hogy a játék ne csak „horizontális” legyen, hanem legyen benne mélység is, az még mindig nagyobb hangsúllyal szerepel a Japán játékokban. Ez nem jelenti azt, hogy a nyugati, játékokban ezek ne szerepelnének. Talán elfogult vagyok, de nálam két Sony generáció után érkezett az X360, és persze szép élményeket köszönhetek neki is, de most már 6 év után „haza” vágyom ?

TON:

Ezen a kérdésen nem kell sokat gondolkoznom. Az MS üzletpolitikájától rosszul vagyok, a Nintendo nélkül sehol nem lenne a játékipar és elismerem az innovációs tevékenységüket, de a Sony-t választanám. Annak ellenére is, hogy a Nintendo és az Atari adta a legtöbb élményt gyerekkoromban. Aztán utána a Ps1, Ps3 és pár év Xbox360 kitérőt követően a Ps3 ajándékoz meg rengeteg játékórával.  Több helyen is hangoztatom, hogy nekem nagy eséllyel a Ps3 az utolsó konzolom. Ennek az okai, hogy rengeteg címet kell pótolnom SNES, Genesis, Ps1, PSP, Ps2 és PS3 viszonylatban és ezek mind elérhetőek Ps3-on. Illetve ugye nagy szerelmese vagyok az eredeti Japán gyártású játékoknak, valamint a JRPG stílusnak. Szóval ha csak egy konzolgyártó maradhatna életben, akkor a Sony legyen az, ha pedig csak egy konzol (ez nyilván vicces feltételezés) akkor a Ps3 the best.

—————————————————————————————————————————————————–

Most pedig Ti jöttök.

Ha csak egy konzolgyártó létezhetne, maradhatna életben, akkor az MS vagy a SONY (esetleg Nintendo) vagonjára szállnál fel inkább, azaz melyiket választanád és miért?

 

 

17
Szólj Hozzá!

Please Login to comment
14 Hozzászólások
3 Válaszok
0 Követők
 
Népszerű hozzászólás
Népszerű cikk
15 Hozzászólók
szimszonosKTaigaburipeterjhsgbrPredátor Utolsó hozzászólók
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
E61
Vendég
E61

Ez a téma a végletekig vita tárgyát képező kérdés, de ezzel együtt össze lehet fűzni az első retro dumában szereplővel. Aki az európaibb játékokat szereti, annak MS maradna, aki japán gyomrúbb, annak a Sony gépezete maradna életben.

xarina
Tag
xarina

Ez nem teljesen így van. Én nem vagyok “japán gyomrúbb”, mégis a Sony-t választanám. Főként az exklúzívjai miatt. Én az Uncharted és Heavy Rain miatt vettem Ps3-at és ugyanezen fejlesztők új játékaiért fogok Ps4-et is venni. Viszont nagyon nem lenne jó, ha csak egy konzolgyártó maradna. Nem lenne verseny, s ez az árakra sem lenne jó hatással. Ezért is remélem, hogy a Nintendo következő konzolja sikeres lesz (habár soha nem volt nintendom, de még csak nintendos játékkal sem játszottam soha),de már az is elég gond lenne, ha kétszereplősre szűkülne a piac.

guba
Tag

Pedig a nagy “N” azért tud lerakni az asztalra. Egy soft modos Wii kevesebbe kerül mint egy PS4/Xo játék. A Wii Sport, Mario Galaxy 1-2, Wii Party, Sport Resorts, Kirby Epic Yarn igaz hogy nem HC gémereknek való, de az önfeledt szórakozás, pláne többen, az garantált.

jhsgbr
Tag
jhsgbr

Ha választani kéne, egyértelmű, hogy a Sony-t választanám! A Playstation mindig nagyon erős gép volt hardverileg.Ezt az is mutatja, hogy elég nehezen törték fel a ps3-at, meg abban már volt blu-ray, az xboxban csak dvd! Igaz az xbox 1 vagy classic erősebb volt, mint a ps2, de játék élményben és címekben nem tudta megverni a Sony-t. Nekem a Sony exklúzívai jobban tetszenek, mint az Ms-é! Forza, Halo, Fable, Gears of war, nekem nem ér fel az Uncharted, God of war, Heavy Rain, Last of us-al és még sorolhatnám a címeket!! Életem egyik legszebb napja, amikor 14 évesen megvettem a nyári… Tovább »

ellp
Tag
ellp

E61
Szerintem,nem teljesen így van.
Mivel,ha a kiinduló pontot nézzük,tehát azt,hogy csak egy tipus maradna,akkor a játék gyártóknak,fejlesztőknek igazodniuk kellene a piachoz.
Magyarán,félre kellene tenniük a “japán kontra európai”nézetkülönbséget.
Csak így lenne életképes akármalyik gyártó,mely a piacon maradna.
Mindettől függetlenül életképesebbnek tartom a Sony-t,mint az MS-t.S hogy miért? szerintem mint játékfejlesztésben,mint technikailag nagyobbat léptek,mint az MS.Tényleg próbálnak új színfoltot hozni,fejleszteni.Nem pedig ráhúzni egy másik bőrt szinte ugyanarra a kaptafára.A jővő játékgenerációját bennük látom életképesebbnek,játékos centrikusabbnak.
Mondom mindezt annak ellenére,hogy nekem XBOX-om van,és még nem is használtam ki minden lehetőségét.
Ha pedig megtörik a jég,és sikerül a PS-t feltörni,akkor a válasz egyértelmű: a Sony.

ellp
Tag
ellp

Tudod,ez is olyan mint a játék,vagy mondhatnám azt is,mint itt az oldalon a magyarítások-portolások: “kinek a pap,kinek a papné” .
Ha a firkán lehet néha “felesleges ” dolgokról vitázni,akkor itt sincs “érdemtelen” téma.
Most ez van.És hányszor volt már “téma” a firkán,hogy mely konzol,és miért.
Hát most itt a lehetőség,elmondhatja mindenki a véleményét.
Ahogy nem kötelező egy-egy játékkal játszani,vagy a kiadott munkába pontot rakni,önkéntes az itteni részvétel is.
Aztán vagy bejön,vagy nem.
Téma nélkül meg miről is beszélnénk?
Valahonnét csak el kell indulni.
Különben káosz lenne az egész,annak meg semmi értelme.

Viktor
Tag
Viktor

Itt szerintem nemlesz 30-40 komment bocs,de a téma szerintem ne túl érdekes “mi lenne ha” kérdéseknek szerintem nincs túl sok értelmük főleg “agyalni” fikciókon!Inkább valami konkrét dologról ami létező vagy valami érdekesség,újdonság,probléma,vagy egyedi megközelítése valaminek,szerintem értelmesebb lenne!Ezzel nem baxgatni akartam,hanem erről csak ez jutott eszembe így dumának!Aztán természetesen mindenki magatudja!

Leckie
Tag
Leckie

Ha választani kéne a két játék gép gyártó közül akkor több órát gondolkoznék a választásomon mert nekem mindkét gyártó gépe nagyon tetszik meg minden. De az én szívem az xbox felé húzz oké elismerem a ps-ek is jók, de szerintem az MS gépeire jobbak az exkluziv játékok és itt gondolok a forza sorozatra gears of war sorozatra. De azért lenne nehéz a döntés mert én is az európai játékgépek közül a ps1-el kezdtem és nagyon szerettem azt a konzolt is.

somi8
Tag
somi8

X360 sokat adott már,még mindig,és sok lehetőség van benne ezért a választásom a MS.

Rolee82
Tag

Összességében a Sony-ra szavaznék de sajnálnám azért a többi gyártó cég letűnését. Egyrészt azért mert nekik is vannak jó címeik, másrészt mert így gyengébb lenne a motiváció a Sony számára, ugyanis nem kellene félnie a konkurenciától és ezáltal nem érezné annyira szükségét, hogy minél egyedibb, minőségibb címekkel rukkoljon elő. De ez így lenne bármelyik gyártó egyeduralma esetében.

szepi79
Tag
szepi79

Xbox párti vagyok, az exkluzív játékok miatt. Master Chief mindörökké a kedvenc karakter.

pozsoka
Tag
pozsoka

Nálam régen Sony volt a nyerő, most pedig az MS, lehet, hogy egyszer majd a Nintendo lesz és ez így van jól a változatosság gyönyörködtet.

Predátor
Tag
Predátor

Egy konzol kellene, de mind a három konzolgyártó gyártaná egyszerre. Így ha megjelenik egy játék a sonytól,azt az xboxon is le lehetne játszani.A gépek közt az lenne a különbség, amit a gyártók plusz szolgáltatásként beleraknának a saját konzolukba. Például nagyobb vincseszter, gyorsabb wifi, több lemez fajta felismerése. Így a vásárlók ezek alapján döntenék el hogy melyik konzolt veszik meg, és nem a játék felhozatal alapján döntenének a konzokok közül.A játék gyártóknak meg csak egy rendszere kéne fejleszteniük játékokat. Milyen jó lenne például ha xboxon is tudnánk játszani a GOD OF WAR 3-al ,vagy ps3 -on a HALO 4-gyel.DE EZ CSAK… Tovább »