JRPG, azaz a szerepjátékok királya

JRPG, azaz a szerepjátékok királya

Egy olyan játékstílussal fogok ebben a cikkben foglalkozni, ami számomra a legkedvesebb a JRPG-vel, azaz a japán szerepjátékokkal. Ezt a játékfajtát viszonylag kevesen kedvelik hazánkba, aminek szerintem a legfőbb oka, hogy sokan nem szeretik a hatalmas szemekkel, gyerekes külsővel, hatalmas fegyvereket lóbáló manga karaktereket, azaz a JRPG játékok szereplőit, illetve sokan megrémülnek a hosszú játékidőtől, ami gyakran 100+ óra is lehet.

annalemouri

Tipikus JRPG karakter, gyerekes külső méretes fegyverrel

A kezdetekről, azaz szerelem JRPG-t terem

Sokan tudják, hogy a JRPG története, a Dragon Quest, majd az azt követő Final Fantasy, Phatasy Star sorozat első részeivel kezdődött, majd ezen játékok sikerén felbuzdulva jelentették meg a kiadók napjainkig a jobbnál jobb japán RPG-ket. De azt már kevesen tudják, hogy tulajdonképpen ennek a műfajnak a kialakulása, egy nőnek, illetve az iránta érzett szerelemnek köszönhető.  A fent említett játékok 1986 után jelentek meg, ezeket a játékokat lehet ízig-vérig JRPG-nek nevezni, voltak persze korábbi próbálkozások is, de ezek mindegyike fejthető alkotás. De kanyarodjunk vissza a szerelemhez, mint az egyik érdekes tényezőhöz, ami segítette ezen műfaj kialakulását. Volt egyszer egy Henk Rogers (Tetris révén talán ismeritek) nevű fickó, aki amerikai egyetemi tanulmányai után követte szerelmét Tokióba. 1982-t írunk, Amerikában és Európában ekkor tombol a kocka és papír alapú szerepjáték láz, megjelennek az első komolyabb RPG címek: Ultima, Wizardry (1981) széria. Ezen játékokat természetesen Henk is ismerte, és lelkes tagja volt az egyetemi szerepjátszó körnek. Szóval emberkénk ilyen múlttal a háta mögött érkezett meg szerelmével Tokióba. Itt Henk jól mérte fel a piaci lehetőségeket, mert az RPG mint műfaj itt nagyon gyerekcipőben járt, volt néhány egyszerű játék, de csupán pár százas rajongó tábora volt ezeknek, tehát egyáltalán nem volt ismert, elterjedt a műfaj. Henk így elhatározta, hogy vásárol egy NEC-8801 típusú PC-t utolsó megtakarításából, és mindenféle programozói, valamint japán tudás nélkül hozzálátott Tokióban élete első RPG-jét megírni. Ez volt a The Black Onyx, amit közel egy év alatt egyedül alkotott meg. Szerelme, aki időközben már a felesége lett, pedig segítségére volt a japán szövegek megírásában. Ez a játék mai szemel nézve nagyon egyszerű RPG volt, a játék gyakorlatilag egy hat szintes labirintusból és a felette lévő városból állt, a labirintus különböző szintjeit kellett a szörnyektől megtisztítani. Maga a játék 1983-ban jelent meg, de sajnos az első hónapokban csak néhány darab fogyott belőle. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy mint említettem Japánban egy maréknyi egyetemista ismerte ezt a műfajt, így hiába hirdette a magazinokban nem igazán volt rá érdeklődés. Henk ekkor rámenősségét igazolandó utolsó jenjeit arra költötte, hogy felbérelt egy tolmácsot és szinte minden japán magazint felkeresett, és ott a szerkesztőknek bemutatta a játékát, gyakorlatilag bemutatta magát az RPG-t mint ismeretlen új játékfajtát. Ez olyan jól sikerült, hogy minden magazin egekig magasztalta a játékát. Bemutatták, illetve megismertették  mint új játékstílust  az olvasókkal. Az anyagi siker sem maradt el, hiszen 1984-ben a The Black Onyx lett a legjobban fogyó játék Japánban. A japán játékprogramozókat se kellet félteni ők is belátták, hogy óriási lehetőség van ebben az új játékfajtában. Ezért elkezdték a japán világhoz kicsit ízlésben, kinézetben (anime) közelebb álló stílusú játékokat megírni, ami egyenes út volt a JRPG-k létrejöttéhez. A The Black Onyx volt, ami inspirálta a japán programozókat a JRPG stílusú játékok megalkotásában, ami az alapja a japánok máig tartó lankadatlan JRPG imádatának.

henk rogers és szerelme

Az ő szerelmük nélkül lehet nem is létezne a JRPG

Életem első ilyen stílusú játékába véletlen botlottam bele. 10 éves lehettem, amikor megkaptam a Sega Mastersytem konzolcsodámat, amibe kis kazettákat kellett nyomkodni. Nem sokkal ezután egyik osztálytársam is megkapta az övét, nyilván annak hatására, hogy ódákat zengtem a Sonicról. Ez az ismerősöm szerezte meg valahonnan kazettán a Phantasy Star nevű játékot, ami neki nem igazán tetszett, ezért nekem adtam. Azóta is áldom a srác nevét, hiszen tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy megismerkedhettem ezzel a játékfajtával. Imádtam és gyűlöltem ezt a játékot egyszerre. Imádtam, mert nagyon tetszett a körökre osztott harcrendszer, a játék magával ragadó története, a rengeteg titok, aminek a megfejtése nélkül nem juthatunk előbbre a történetben. Utáltam, mert internet és az angol tudásom hiányossága miatt, nagyon nehezen boldogultam a játékban, rengeteg titokra kellett rájönnöm, kézzel kellett a térképet hozzá rajzolni, de végül sikerült fél év alatt végigvinnem.

phantasy-star-us

Első JRPG-m a jó öreg Mastersystemen

Ezután ismét egy kisebb szünet jött, majd megkaptam életem első PC-jét egy dx486-ost. Ekkor kezdtem innen-onnan újságokat beszerezni, hogy informálódjak a játékokról. A ma már nem létező PC-X tesztjei között ráakadtam a Final Fantasy VII-re, ez volt az újság történetében az első cím, ami 100%-os értékelést kapott anno. Ebben az időben kezdtek még csak az első 3d-s játékok megjelenni, amihez már 3d-s kártya is kellett (pl. Woodoo 3dfx kártya, gondolom sokan emlékeznek rá). Az FFVII is mérföldkőnek számított a sorozatban, mert ez volt az első 3d-s Final Fantasy. Rengeteg utánajárás után sikerült végül megszereznem Pc-re. Mikor meglett a játék remegő kézzel tettem be az olvasóba a CD-t, az intró azonnal megával ragadott, majd megjelent a főképernyő a Continue, illetve a New Game felirattal. Hát kérem szépen itt történt meg életem legnagyobb égése játékindítással kapcsolatban. A lényeg a főképernyőről az Istenért se jutottam tovább, ugyanis a kis kéz a Continue feliraton állt, a New Game-t meg nem tudtam kiválasztani a nyilakkal, se egérrel. Ekkor gyors összepakolás, két óra utazás a számtech zseni haveromhoz. CD-t beraktuk nála is eljutunk a bizonyos kezdőképernyőig, haverom lazán numerikus nyíllal átvált a New Game feliratra. Gondolom a fejem tűzpiros lehetett, hogy erre nem jöttem rá magamtól. Akinek nem esett volna le, annyi volt a bibi az FFVII indításával, hogy kizárólag numerikus billentyűzetről lehetett irányítani PC-n, joystick hiányába. Mentségemre legyen mondva, hogy előtte PC-n nem találkoztam ilyen játékkal, ami kizárólag csak ezen  gombok használatát igényelte. Ennyi bénázás után végre elindult az áhított játék, ami annyira lenyűgözött, hogy első nekifutásra 100+ órát beletoltam.

FFVII_Buster_Sword_Menu

Az a bizonyos fránya kezdőképernyő

 

A Final Fantasy sorozatról

Az 1980-as években a japán Square játékgyártó cég a csőd szélén állt, a vállalat elnöke, Hironobu Sakaguchi utolsó dobásként kiadták a Final Fantasy első részét. Vicces és találó volt a címválasztás csúnyán fordítva „Végső Fantázia”, mert úgy gondolták ha ez a játékuk is elbukik, akkor végleg lehúzhatják a rolót. Nagy szerencsénkre nem így történt, óriási siker lett a játék. A sikeren felbuzdulva a mai napig gyártják a Final Fantasy cím alatt a részeket, jelenleg a FF XV. megjelenésére vár a világ, de természetesen sokkal több rész létezik ettől. (Azért csendben megjegyzem, sajnos már nem olyan színvonalúak az újabb részek mint a régiek. Itt is a címmel próbálják lenyomni a játékosok torkán a közel sem tökéletes újabb részeket.) A Final Fantasy univerzumának rengeteg része van, szinte minden konzolon, illetve PC-n megtalálható egy-egy cím. Elmondható, hogy a legtöbb rész között nincs összefüggés, de ahol  van, azt jelölik a számozásban is (Pl. FF X és az FFX-2 vagy a FF XIII és a FFXIII-2 stb.) Gyakorlatilag tehát történetileg az egyes részek teljesen elkülönülnek egymástól, így nem szükséges korábbi részek végigjátszása, ahhoz, hogy megértsünk mindent. De természetesen lesznek visszatérő ismerős szereplők, helyszínek, szörnyek stb. (Pl. a Chochobo, ami egy nagy csirkeszerű madár)

Final Fantasy VII, rövid kedvcsináló JRPG-hez

A sok FF rész közül nézzük meg egyet közelebbről,a sorozat egyik legjobb darabját a Final Fantasy VII-et. Így talán, jobban bemutatható miért is érdemes egy jobb fajta JRPG-vel próbát tenni. Ez a rész több dolog miatt is különleges. Egyrészt, mint említettem, ez volt a széria első 3d-s megjelenítésű epizódja, másrészt ez volt az első JRPG ami 1998-ben megjelent PC-n is, eredetileg PSX-re jött ki a játék 1997-ben. (Létezett még egy korábbi sorozat PC-re, a Lighting Warrior Raidy, de az én szemembe ez a pornográf hentai, nem JRPG) Tehát a PC-s közönség ekkor találkozhatott először magával a műfajjal, ami a konzolokon már a virágkorát érte.

a csapat

A csipet-csapat, egytől egyik fantasztikus karakterek

Az FF VII nem hagyományos fantasy környezetben játszódik, hanem egy olyan világban ahol a mágia és a technika összeolvadt egymással. A játék alapsztorija nagyban hasonlít ahhoz, ami most folyik a mi világunkban is. Adva van egy hatalmas vállat, a Shinra, amely a bolygó energiáját (makó) használja fel erőforrásként, ami annak a lassú pusztulásához vezet. Természetesen az emberek itt is fittyet hánynak erre, egészen addig amíg szörnyű dolgok nem kezdenek el történni. Itt jön a képbe a játék főszereplője, Cloud, aki zsoldosként belép az Avalanche lázadó szervezetbe, akik nem nézik tétlenül a Shinra ezen tevékenységét. A csapat tagjakén pedig minden megkavarodik, kiderül ez a kis csapat lesz a világ utolsó reménysége. Spoilerezni nem akarok, érdekes fordulatok várhatóak, ahol mire minden világossá válik, addig egy izgalmas, hol drámai, hol kedves és szórakoztató történet részeseivé válunk. A játék hangulatát a kitűnő zenék, és a fantasztikus, közel másfél órás átvezető videók is megkoronázzák. Mai szemmel nézve az FF VII grafikája bizony csúnyácskának tűnhet, de garantálom a története mindenért kárpótolni fog. A játék elején a nagyon keveset tudunk a szereplőkről, de ahogy haladunk előre a történetben egyre jobban megismerjük őket, sok titok derül ki a múltjukról. A játék nagy erőssége, hogy a karakterek „élnek”, nem csak adatokból (HP, MP stb.) állnak, mint a mezei RPG-k zömében, van jellemük, érzéseik, rengeteg információt tudunk meg a múltjukról, kik ők, honnan jöttek, mik a céljaik stb. Maga a játék azért nagyszerű, mert nincs benne gyakorlatilag üresjárat mindig történik benne valami. Ez arra ösztönözz minket, hogy tovább haladjunk a játékban, folyamatosan fenntartva így a játékos érdeklődését. Emlékszem, nekem is anno volt, hogy hajnal háromkor épp egy boss legyőzése után jutott eszembe, hogy holnap bizony suli, és már rég aludnom kellene.

Ami engem anno elvarázsolt és szokatlan volt a sok sima RPG-hez képest, az a FF harcrendszere. A harcok 90% véletlenszerűen zajlik, tehát épp sétálgatunk a világtérképen és egyszer csak a semmiből megtámad egy csapat szörny. Természetesen vannak fix csaták is, ahol látjuk az ellenséget előre, ezek általában igen kemény boss harcok lesznek. A csata körökre osztva zajlik, egyszer mi jövünk, egyszer az ellenfél. Minden karakternek van egy jelzősávja, ez folyamatosan töltődik, amikor tele lesz akkor adhatunk ki parancsot az aktuális csapattagnak. Van itt minden nyalánkság: támadás, varázslás, idézés, item használat stb. Ami nagyon tetszett és a 90-es évek végén megdöbbentett, az a varázslatok és az megidézhető hatalmas segítők technikai megvalósítása, amiket gyönyörű, akár fél perces animáció is kísért. Persze ezek mai szemmel talán gagyinak tűnnek (nekem még mindig tetszik), de akkor az állam a padlón keresgetem. A másik érdekes dolog a harc közben használható képesség az un. LIMIT, ezt csak  akkor aktiválhatjuk, ha a harcok során elegendő sebzést szerzünk, ezt is egy kis „csík” jelzi, ami ha megtelik a sebzések hatására, akkor aktiválhatjuk. Természetesen minél többet használunk egy „LIMIT” képességet annál erősebb lesz, és ezáltal újabbak is tanulhatunk majd meg. Itt se marad el az áll-leejtő hatás, természetesen ezek mindegyike csodálatosan van animálva, és vannak titkos limitek is, amiknek a megszerzése nem egyszerű, de cserébe brutális sebzést lehet velük kiosztani. Tehát amint látjuk harc közben nem fogunk unatkozni, mert rengeteg lehetőségünk van egy-egy csatában.

Említettem, hogy lehet használni mágiát a csaták során, és persze azon kívül is (pl gyógyítás), ezeket is nagyon érdekesen oldották meg a játék készítői. A mágia, un. Materia gömbökbe van zárva, ezeket lehet fegyverekbe és páncélokba található Materia foglalatokba (slot) tenni. Célunk majd az lesz, hogy nem csupán erős fegyvereket, páncélokat szerezünk a játék során, hanem olyanokat is amelyekben minél több ilyen foglalat, slot van. A varázslatok a LIMIT képességhez hasonlóan fejlődik, tehát minél többet használjuk egy csatában annál erősebb lesz. Itt se spóroltak a fejlesztők rengeteg fajta mágia van, külön osztályokban, amiket a gömbök színe is jelöl. (védekező, támadó, idéző, manipuláló stb.) Tehát a mágia része, és annak a fejlesztése is szerintem egyedire sikerült eme remekműben.

menü

Fegyver és armor slotok, bennük a Materia gömbökkel

A másik érdekessége a játéknak, hogy mindig történik valami, sose lankad a figyelmünk, mint ezt írtam korábban is. Ennek egyik eszköze, amit még nem sok játékban láttam, vagyis ilyen mennyiségben és szórakoztató módon kivitelezve, az a „játék a játékban” lehetőség. Vagyis léptem nyomon a felfedezéseink során kis aljátékokba botlunk . Rengeteg lesz belőlük, van amit kötelező megcsinálni, van amit nem. A legtöbb megoldásával azonban titkos tárgyakhoz, vagy információmorzsákhoz juthatunk a játék komplex történetével kapcsolatban. Van itt motoros üldözés, real-time mini stratégiai játék, bokszolás pénzért, Chochobo tenyésztés és versenyzés stb. Még rengeteg oldalt tele lehetne írni ezzel a játékkal, annyi mindent préseltek bele. De szerintem ebből a rövid leírásból is kiderül, hogy nem egy hétköznapi rpg-vel van dolgunk, ahol nem a karakterstatisztika dominál, hanem a kalandozás és a sztori.

Összefoglalva tehát, hogy miért is imádtam életem első PC-s JRPG-jét, mert izgalmas, érzelmekkel teli, csavaros története volt. Jól kidolgozott karakterek, fantasztikus harcrendszer, csodálatosan megkomponált zene, az egyik legszimpatikusabb főellenfél, Sephiroth is hozzájárult, hogy örökre megkedveljem ezt a műfajt. A játékban irgalmatlan mennyiségű titkot zsúfoltak bele. (helyszínek, karakterek, tárgyak, minijátékok, bossok stb), itt már rengeteg dolgot nem sikerült önerőből megfejtenem, ezért kinyomtatva megszereztem egy több mint 200 oldalas teljes végigjátszást. (Nyújtsa a kezét aki, magától rájött hogyan lehet fekete chochobót kitenyészteni).

Egyébként az FF szériának szerintem ez a legsikeresebb része, talán a legjobb is, bár nálam holtversenyben van az FF VI-tal. A sikerét az is mutatja, hogy a sztorijával kapcsolatban készült PSP-re is egy játék, a Crisis Core címmel, illetve PS2-re a Dirge of Cerberus jelent meg. A játékokról annyit, hogy színvonalban nem érik el az alapművet, de nem is nevezném őket rossz alkotásnak, inkább átlagosnak. Valamint két film is készült a játékkal kapcsolatban a Last Order és az Advent Children. Az első a játék története előtt játszódik néhány évvel, míg a másik a játék utáni eseményeket boncolgatja. Mindkettő nagyon jó alkotás, de javasolt a játék végigjátszása hozzá, mert sok mindent nem fogtok megérteni belőle. Az Advent Childrent külön kiemelném, 2005-ben jelent meg, mai szemmel nézve is a legbrutálisabban kinéző, leggörgősebb anime, amit valaha láttam. Mindkét filmet érdemes megnézni, mert rengeteg további érdekességet  tudhatunk meg az FF VII világával, szereplőivel kapcsolatban.

Aki kedved kapott a játékhoz annak ajánlom figyelmébe társoldalunkat, ahol magyarra lefordítva letölthető a három PSX-es CD innen.

Choc-black

A híres fekete Chochobo, amivel az egyik titkos helyszínre juthatunk el a FF VII-ben

A FF VII után pedig a mai napig habzsolom az JRPG-ket. Elsősorban PC-n emulátorok segítségével játszottam anno velük, majd tableten és telefonon, végül sikerült egy Xbox 360-at venni, amin elég sok jó cím van, mellesleg egy rakás emulátor futtatható rajta. Szóval jelenleg Xboxon nyüstölöm ezeket a játékokat.   Ami miatt szerintem ki kell próbálni ezt a stílust, az a szerethető, emlékezetes karakterek, a magával ragadó történet, amikben hatalmas csavarok szoktak lenni. Rengeteg érzelem van ezekben a játékokban és nagy hatást tud gyakorolni az emberre. Mint a firkán kérdeztem anno: volt-e, aki sírt már játék hatására, én leírtam, hogy a Crisis Core záró videóján pl. felnőtt fejjel elpityeregtem. Ezért is neveztem a JRPG-t mint műfajt a szerepjátékok királyának, hiszen a legtöbb ilyen játék szereplőinek helyébe tudjuk magunkat képzelni, velük nevetünk, velük sírunk. Fontos pozitív és negatív dolgokat mutatnak be: barátság, szeretet, szerelem, hatalomvágy, irigység, árulás stb.

A JRPG-k zömének jelentős részét a harc teszi ki. Ezért ez az egyik legkritikusabb pontja az ilyen típusú játékoknak, mivel ha ez nincs jól kidolgozva, akkor az a játék bukásra van ítélve. Elmondható, hogy a legtöbb ilyen játékban rengeteg csatát kell megvívnunk. A harcrendszer általában körökre osztott, azaz az embernek van ideje kigondolni mi legyen a következő lépése. Természetesen vannak valós időben játszódó harcok és a kettő keveréke is, amikor mi állíthatjuk meg szabadon az időt. Általában sok embernek itt megy el a kedve az ilyen típusú játékoktól, mert könnyű elrontani ezen harcoknak a gyakoriságát, illetve a technikai megvalósítását. Sok game ott hasal el, hogy túl bonyolult a harcrendszer menüje, vagy egyszerűen tragikus a kamerakezelés a fight közben. Vannak olyan játékok is pl. Final Fantasy bizonyos részei, ahol 2-3 percenként kell csatázni, mert a semmiből random ellenségekbe botlunk. A játékosoknak a rengeteg harc is a kedvét szegheti, de ha szerintem egy harcrendszer jól átlátható és élvezetes a fenét se zavarja, ha sokat kell harcolni. Márpedig harcolni fontos, mert a legtöbb JRPG-ben olyan secret bossok vannak, amikhez irgalmatlan mennyiségű tápolás kell, hogy legyőzzük őket. Ilyen emlékezetes bossok pl: Elizabeth (Persona 3), Beast Rune (Suikoden II), Emerald / Ruby Weapon (FF VII) a listát hosszan lehetne folytatni.

Itt a legjobb harcrendszerekről kaphatunk egy kis bemutatót.

A JRPG-k másik erős oldala a zenéjük. A legtöbb ilyen játéknak csodálatos zenéje van, amelyeket híres keleti zeneszerzők komponálnak. Egyik legismertebb és a legzseniálisabb zeneszerző Nobuo Uematsu. Uematsu mester zenéi hallhatóak a Final Fantasykban, a Blue Dragonban, Last Odyssey-ben stb. Legismertebb zenéje, amit tuti sokan hallottatok már, a Crystal Theme:

[cp_youtube id=7obre_SBH6o]

Ezek a zenék illetve, a különböző effektek tökéletes illeszkednek a játékbeli helyzetekhez, nagyon nagy hatást képesek kifejteni az érzéseinkre. Lehet nagyon kocka vagyok, vagy csak szeretem ezen játékok zenéit, de nekem a telefonomon mind az értesítési, mind a csengőhang egy-egy JRPG-ből való.

Természetesen azt is fontos megjegyezni, hogy nem minden JRPG jó, sajnos nagyon sok meg se közelíti az elvárt színvonalat, vagy a sztorija lapos, vagy a harcrendszer, vagy az irányítás sikerül fertelmesen rosszul. Teljesség igénye nélkül íme egy  rövid lista azon JRPG-ről, amiket ha valaki kipróbál kellemesen fog csalódni, és belátja, hogy ezek is remek szórakozást nyújtó alkotások:

Chrono Trigger (SNES)

Golden Sun I-II (GBA)

Final Fantasy VI (GBA)

Chrono Cross (PSX)

Xenogears (PSX)

Final Fantasy X (PS2)

Star Ocean 3: Till the End of Time(PS2)

Xenoblade Chronicles(Wii)

The Last Story (Wii)

Crisis Core (PSP)

Persona 3 (PSP)

Tales of Vesperia (xbox 360)

Lost Odyssey (xbox 360)

 

Zárszóként annyit mondanék, aki még nem próbálta ki ezt a stílust bátran essen neki, mert hatalmas élménytől fosztja meg magát.

Ui: itt egy blogot olvashatok arról (sajnos angolul), hogy valakinek mennyire megváltoztatta az egyik legjobb JRPG ( FF VI) az életét. Ebből is látszik, amit írtam, hogy ezek a játékok nagyon nagy hatást tudnak gyakorolni az emberre.

37
Szólj Hozzá!

Please Login to comment
32 Hozzászólások
5 Válaszok
0 Követők
 
Népszerű hozzászólás
Népszerű cikk
30 Hozzászólók
kertesz tamasgaburipeterCsubi1980SandokánMotkany Utolsó hozzászólók
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
TON
Admin

Nah ez így már korrekt cikk 🙂 Azt gondolom még ha sokan nem is veszik a fáradtságot, hogy végig elolvassák ( a balgák) akkor is a JRPG stílus megérdemel ekkora terjedelmet. Jó lett az írás.

RicoKwothe
Tag

Jó lett, és legalább már nem vagyok egyedül cikkírás terén 🙂

Szeretem a jrpg-ket, de inglisül elég kemény.Magyarul pedig kevés van.

maximiliem
Tag
maximiliem

Ügyes cikk.

Metal
Tag
Metal

handeldekre(psp-psvita) annyi ilyen jrpgt adtak ki(még most is )amennyit nem szégyellnek …szerintem 80 év is kevés ezeknek a végigjátszásához/”kimaxolásához”

egy kis izelítő a jóból:
http://www.listal.com/list/rpg-world-psp-edition

psvitara pedig olyan 50-60 darab játék létezik elméletileg most.

TON
Admin

Nagyon de nagyon halkan megjegyzem,hogy a gyűjteményem részét képezi az összes eddig kiadott JRPG SNES-MD-N64-GBA-Ps1-Ps2-Ps3-Xbox360 platformokon 🙂 Reméljük létezik a lélekvándorlás, mert egy élet alatt a büdös életben nem fogom tudni kitolni mindent 🙂

darksogi
Tag
darksogi

Nálam ez a örök kedvenc,remélem egyszer tolhatom magyarul a Bleu Dragoont,Lost Odyssey-t.Két nagy kedvenc x360-ra.Viszont ezt a Tales of Vesperia-t nem ismerem.

Castiel
Tag
Castiel

veszett jó cikk lett! gratula!:)

Chris
Tag
Chris

Jó cikk lett nagyon, rögtön kedvet is kaptam egy kis jrpg-hez 🙂